Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
A francia Danone-nak 42,4 millió eurós bírságot kell fizetnie, mert a belga sörpiacon az Európai Bizottság megállapítása szerint sörkartellt alakított.
Az Európai Bíróság elutasította a korábbi döntése elleni fellebbezést, és mivel több jogorvoslatra nincs lehetősége a Danone-nak az ügyben, meg kell fizetnie a 42,4 millió eurós bírságot.
Az Európai Bizottság még 2001-ben lépett fel a belga piaci sörkartell ellen, és a vezető belga sörgyárakat, köztük például a Stelle Artois-t gyártó InBevet (korábbi Interbrew) is bírság megfizetésére kötelezte.
A Danone akkori fellebbezése nyomán a bírságot először 1,6 millió euróval csökkentették, másodfokon pedig megerősítették a csökkentett összegű bírságot. Az Európai Bíróság mostani végleges döntése szerint a bírság összegét korrekt módon állapították meg, és azt ki kell fizetnie a Danone-nak.
Megtévesztette fogyasztóit a Danone Tejtermékgyártó és Forgalmazó Kft., a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a vállalkozást a jogsértés miatt tízmillió forintos bírság megfizetésére kötelezte - tájékoztott a GVH kommunikációs csoportja január végén.
A GVH Versenytanácsa múlt hét csütörtökön tartott tárgyalásán megállapította, hogy a Danone Tejtermékgyártó és Forgalmazó Kft. 2006. első felében a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon népszerűsítette "Könnyű és Finom" joghurtjait.
Az élelmiszertörvény a gyártók számára tiltja az olyan csomagolási jelzéseket és reklámokat, amelyekből az szűrhető le, hogy az adott termék különleges, holott a piacon felelhető többi termék is hasonló tulajdonságokkal rendelkezik.
A GVH a Danone Kft. azon magatartását kifogásolta, amelynek során a vállalkozás a termékek csomagolásán és eladóhelyi reklámjaiban olyan előnyös tulajdonságokkal - például: "magas tápanyagtartalma viszonylag alacsony kalória bevitellel párosul" - ruházta fel a "Könnyű és Finom" joghurtokat, mintha azokkal más gyártók joghurtjai nem rendelkeznének.
A GVH bírság összegének meghatározásakor súlyosító körülményként értékelte a Danone Kft. piaci helyzetét, illetve azt, hogy a vállalkozás ismétlődőnek minősülő jogsértést követett el. Enyhítő körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a Danone Kft. már a versenyfelügyeleti eljárás megindulása előtt felhagyott jogsértő magatartásával.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.