Londoni elemzői várakozások szerint jelentősen emelni fogja inflációs előrejelzését a magyar jegybank a következő inflációs jelentésben, ezért az idén már nem is várható újabb kamatcsökkentés, és a későbbi enyhítés is kisebb mértékű lesz a vártnál.
|
Az MNB most már a 2009-es inflációra figyel, és "beletörődött" abba, hogy a 2008-as ütem magasabb lesz a célnál. A jövő évi túllépés mértéke azonban mégis számít pénzügypolitikai szempontból, mivel minél nagyobb, annál nagyobbak az inflációs várakozások, és ez rövid távon megakaszthatja a kamatcsökkentéseket, áll az elemzésben.
A Goldman Sachs londoni részlege mindezeket összevetve módosította eddigi pénzügypolitikai előrejelzését: most már azt várja, hogy 2008 első negyedében csak 7,00 százalékig csökken a magyar jegybanki alapkamat a ház által eddig jósolt 6,50 százalék helyett, és a GS az idén már nem számít további kamatcsökkentésre.
A forint ingadozási sávjáról az elemzésben az áll, hogy azt a GS várakozása szerint "végül fel fogják számolni", de az időzítés nagyon bizonytalan. Az MNB bármikor készen áll erre, ha a kormány rábólint, ez azonban politikai döntés, amely sok tényezőtől függ, például attól, hogy a kormány milyen mértékű forinterősödéstől tart a sáv eltörlése után, és ez mennyire károsítaná az exportőröket.
A Goldman Sachs a maga részéről azzal számol, hogy a forintsávot 2008 második felében megszüntetik, és ezután újra kezdődik a kamatcsökkentési ciklus, 1,00 százalékpontos további enyhítés erejéig. A GS ennek alapján azt valószínűsíti, hogy 12 havi távlatban 6,00 százalékra csökken az MNB alapkamata. Megvan azonban a kockázata annak, hogy a magyar hatóságok 2008 utánra halasztják a sáv felszámolását; ebben az esetben a jegybanki kamat jövőre valószínűleg 7,00 százalékon maradna, áll a londoni elemzésben.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Márciusra 4,7 százalékra csökken a 12 havi infláció »
Az írek most talán nem utasítják el az uniós paktumot »
A Valutaalap Simor kezébe adná inkább a kasszakulcsot »

+0.53%
-1.25%