Kétmilliárdos turisztikai fejlesztési program Tokajban

Az utolsó szakaszához érkezett az Összefogással Tokaj Világörökségért (ÖTV) című program. Az elsősorban idegenforgalmi fejlesztéseket összefogó projekt nagyságrendje összességében több mint kétmilliárd forint.

  • MTI
  • hvg.hu

Tokaji dűlők felülről. Többet akarnak megmutatni
© vendegvaro.hu
A program révén 12 településen végeztek valamilyen turisztikai beruházást, köztük a négy nagyobb zempléni városban, Tokajban, Szerencsen, Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon – mondta Májer János, Tokaj polgármestere, a Tokaji Világörökségi Egyesület elnöke.

Példaként említette, hogy az Európai Unió által finanszírozott Regionális Operatív Program (ROP) keretében épül fel jövő tavaszra a széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma, és a már elkészült szerencsi világörökségi kapu, a tokaji borok háza, vagy a tarcali borfalu is ennek a forrásnak a segítségével készült el.

Hozzátette: a kétmilliárd forintot meghaladó program első volt az országban, amelyet a ROP támogatott. A siker széles körű, példás összefogás eredménye. A polgármester véleménye szerint olyan beruházások valósultak és valósulnak meg, amelyek idegenforgalmi vonzerőt jelentenek, szebbé tették a térséget és munkahelyeket is teremtettek.

A tokaji borvidékhez tartozó települések olyan térségi összefogáson alapuló turizmusfejlesztési együttműködést dolgoztak ki, amelynek keretében összesen 16 projekt fejlesztése körvonalazódott. A fejlesztési elképzelések egy része kifejezetten a bor témájára, ugyanakkor jelentős részük a szabadidő eltöltésére épült.

Az Észak-Magyarországi Régióban elnyerhető 1,5 milliárd forintos maximális pályázati támogatás következtében a 16 projektelemet két külön pályázatban nyújtották be – Összefogással Tokaj Világörökségéért I és II. –, mivel összesen csaknem 2,2 milliárd forintra rúgtak. Az ÖTV I. pályázat öt önkormányzat hat fejlesztési projektjét, míg az ÖTV II. pályázat kilenc önkormányzat tíz fejlesztési projektjét tartalmazza.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek