Az OTP Bank likviditása erős, a banknak jelentős tartalékai vannak – jelentette ki Csányi Sándor, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója a Veres János pénzügyminiszterrel és Simor András jegybankelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón. Egyben elmondta, hogy nem adta volna el Mol-papírjait, ha tudja, mekkora hullámot ver az ügylet.
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Jó erőben © Bánkuti András |
A mostani támadás olyan figyelmeztetés volt, ami miatt növelik tartalékaikat devizában és forintban, ezért üzleti aktivitásuk csökken, de nem jelentős mértékben. Eddig nem azonban interveniáltak néhány részvény vásárlásától eltekintve.
A pénzügyminiszter elmondta, hogy a kormány felajánlotta az OTP-nek a bankközi hitelek garanciáját, ám ezzel a bank nem kívánt élni. Csányi erre reagálva azt mondta: „Külső likviditásra nincs szükségünk. Természetesen, amennyiben a piacon ilyen megfelelő árral rendelkezésre áll, akkor ezt felvennénk, de a hozamok oly mértékben emelkedtek, hogy nem kívánunk sem kötvényt kibocsátani, sem hitelt felvenni" – magyarázta Csányi Sándor.
Arra a kérdésre, hogy ő maga miért adta el Mol-részvényeit kedden, a bankvezér azt mondta: semmilyen speciális oka nincs. "Nekem is vannak OTP-részvényeim, amelyek mögött hitel van, nekem is kellett letétet növelnem, kellett hozzá likviditást teremtenem. Ha tudom, hogy ilyen hullámokat indít el, nem adtam volna el" – mondta Csányi Sándor.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Cégrangsor: a boldog békeidők utolsó éve »
Tovább gyengült a forint »
Már a közbeszerzésekből sincs pénz a fejlődésre »

+0.53%
-1.25%