A magyar gazdaságot már 80 éve is rombolta a politikai elit

Stabilizáció, nemzetközi segítség, gazdasági egyensúlyhiány, növekvő adósságszolgálati terhek, bizalomhiány, valutastabilitás – ismerősen csengő, mostanában gyakran hallott fogalmak. E kulcsszavak ugyanúgy jellemezték Magyarország helyzetét az 1929-33-as nagy gazdasági világválság idején is. Ráadásul az akkori magyar pénzügyi és politikai vezetés mentalitásában is felfedezhető némi hasonlóság a maihoz. Ennyire ne változtunk volna?

Key Account Sales Specialist Álláshirdetés

Magyarország 1930-ra, mielőtt a nagy gazdasági világválság hatása elérte volna az országot, a fizetésképtelenség határára sodródott és nemzetközi segítségért kellett folyamodnia. Az akkori helyzet természetesen nem képezhető le teljlesen a mai állapotokra, hiszen az első világháború után a széteső Osztrák-Magyar Monarchia egy teljesen új gazdasági környezetet teremtett az ország vezetése számára. A magyar vezetés válságra adott válaszaiban és a problémák kialakulásáért felelős hozzáállásban azonban mégis felfedezhetők hasonlóságok. Legalábbis erre gondolhatunk Pogány Ágnes egy 2001-ben készült tanulmányában leírtak alapján, amely az 1931-36 közötti magyar és osztrák pénzügyi politikát mutatja be.

A harmincas években szükségessé vált magyar pénzügyi stabilizációhoz súlyos külső egyensúlyhiány, az állami vállalatok magas adósságállománya, a kormány mértéktelen költekezése, a vármegyék és városok túlzott külföldi kölcsönfelvételei vezettek (amelyet a kormány nem akadályozott meg). Az a mentalitás is ismerősen hathat, hogy a Bethlen-kormány a külföldi hitelezői előtt is eltitkolta a költségvetési deficit tényét, és az 1930 novemberében beruházásokra felvett 3 millió font sterling kölcsönt a hiányzó bevételek pótlására fordította. Többek között ez volt az oka, hogy mindenáron el akarta kerülni az ország nemzetközi felügyelet alá vonását. Ennyire nem változtunk volna az 1930-as évek óta?

Mi történt akkoriban?

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés előírta, hogy a szerződés aláírását követő napon meg kell kezdeni az Osztrák-Magyar Bank felszámolását. Ennek következtében Magyarország az egykori Monarchia közös pénz- és tőkepiacából kiszakadt. A békeszerződések alapján kialakított kisállamok létrejöttük első éveiben súlyos hiperinfláción mentek át. 1922 nyarára Magyarország gazdasága olyan állapotba került, hogy elengedhetetlenné vált a szanálás, amelyhez a Népszövetség segítségére volt szükség. A pénzügyi rekonstrukciót a Nemzetek Szövetsége által megszervezett külföldi kölcsön segítségével hajtották végre, de ehhez a stabilizációs politika szigorú végrehajtásának ellenőrzésére és a helyszínre küldött ellenőrök jelenléte társult - természetesen. A stabilizáció alapelvei a költségvetés egyensúlyának helyreállítása, a fedezetlen pénzkibocsátás megszüntetése, valamint a kormánytól független, aranykészlettel rendelkező jegybank felállítása voltak. Ennek folyamán hozták létre 1924-ben a Magyar Nemzeti Bankot is, amelynek elnöke Popovics Sándor lett, aki egykor az Osztrák-Magyar Bank kormányzója volt.

A pénzügyi stabilizáció az újonnan létrehozott jegybank legfőbb feladatává a pénz értékének állandósága felett való őrködést tette. A húszas évek második felében beindult a gazdasági növekedés Magyarországon kiegyensúlyozott költségvetés és értékálló, aranyparitáson tartott nemzeti valuta mellett, de a pénzügyi stabilitás csak néhány évig tartott. 1930-ra a magyar államháztartás ismét deficites lett, a központi bank pedig elveszítette devizakészleteit és a fizetésképtelenség határára sodródott.

Popovics Sándor, az MNB első elnöke. Az aranystandard szigorú híve © www.penzportal.hu

Az 1929 őszén kirobbant világgazdasági válság által előidézett pénzügyi krízis 1931 júliusában érte el Magyarországot. Erről az időszakról is elmondható, hogy Magyarország már ezt megelőzően is súlyos gazdasági nehézségekkel küzdött. A magyar gazdaságot a húszas évek második felében egyre növekvő mértékű külső egyensúlyhiány jellemezte. Az 1927-28-ban tetőző eladósodási folyamat hátterében az exportágazatok alacsony teljesítőképessége, a kereskedelmi mérleg passzivitása és a növekvő adósságszolgálati terhek álltak. 1931-ben egyedül a hiteltörlesztés és kamatfizetés évi 300 millió pengőt tett ki, miközben a kereskedelmi mérleg mindössze 14,1 millió pengős aktívumot eredményezett. A magyar gazdaság súlyos külső egyensúlyhiánya a tőkeimport megakadása következtében az évtized végére válságjelenségekhez vezetett. A Magyar Nemzeti Bank kénytelen volt aranykészletéből áldozni. 1931. január 1-jétől április végéig az aranyeladások következtében közel egyharmadával csökkent a jegybank nemesfém-készlete.

A húszas évek második felében több bécsi nagybank is csődbe ment. 1931 májusában a Credit-Anstalt (CA) összeomlása általános bizalmi válságot okozott. Bár az osztrák kormány és a jegybank nyilatkozatai a valuta értékének mindenáron való megőrzését ígérték, a pénzforgalom és a költségvetési hiány gyors növekedése felerősítették a lakosság inflációs félelmeit. A CA összeomlása pánikjelenségeket idézett elő Budapesten is: megkezdődött a külföldi tőke kivonulása és a külföldön elhelyezett magyar címletek hazaözönlése. Ezek a jelenségek a magyar pénzpiacon is erős nyugtalanságot és nagy devizakeresletet váltottak ki. A magyar gazdasági helyzetet emellett súlyosbította az újabb mezőgazdasági árzuhanás is, amely drámai mértékű cserearányromlást idézett elő, nehéz helyzetbe hozva ezzel a magyar exportot.

1931 májusában megrendült a bizalom a Magyar Általános Hitelbank iránt. Májustól október végéig összesen 102 millió pengőt vontak ki a bankból, amit a pénzintézet csak az MNB végső hitelezői közreműködésével tudott fedezni. A bank likviditási problémáihoz nemcsak az ellene megindított run (betétkivonás), hanem a kormány és az állami vállalatok nagy összegű tartozásai is hozzájárultak. Utóbbi 1932 nyarán már 140 millió pengőre rúgott.

A válság hatására a magyar jegybank tartalékai kritikus szintre süllyedtek. A fent említett események május 1-től június közepéig 200 millió pengővel csökkentették az MNB érc- és devizatartalékait. A hiány áthidalására a bank a Nemzetközi Fizetések Bankjától (BIS) 21 millió dollárt és 1 millió fontot, a Reichsbanktól 5 millió dollárt vett fel a likviditási pozíciók tartása érdekében. A hatalmas pénzügyi áldozat azonban hiábavalónak bizonyult. A német bankzárlatot követően a magyar kormány kényszerintézkedéseket léptetett életbe: háromnapos bankzárlatot rendelt el, korlátozta a betétek kivételét, és aranypengő rendeletet hozott az infláció veszélye ellen. Alig hatévi szabad devizagazdaság után újra a kötött devizarendszerre tért át az ország, s az év végén fel kellett függeszteni a külföldi hitelek törlesztését is.

Magyarország végül – Ausztriával szinte egy időben – 1931 őszén kért segítséget a nemzetközi pénzügyi szervezetektől. A Népszövetség szigorú takarékossági program megvalósítását, a kormányzati kiadások csökkentését, és az infláció kiküszöbölését javasolta a kormánynak. Magyarország pénzügyei újra külföldi ellenőrzés alá kerültek.