Ha megkapná a lehetőséget a folytatásra, azt megtiszteltetésnek venné – válaszolta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Népszavának arra a kérdésére, vállalná-e tovább ezt az éppen a következő években kissé átalakuló munkát.
A kérdést azért tették fel, mert a szervezet elnökének idén jár le tizenkét éves megbízatása, miközben az általa irányított apparátus már megkezdte a jövő évi költségvetési előirányzatok helyszíni vizsgálatát. Ha nem folytathatná eddigi munkáját, akkor az egyetemi oktatásnak szentelné az idejét – jelentette ki a másik eshetőséggel is számolva az ÁSZ jelenlegi elnöke. A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy az ÁSZ idestova nyolc éve alelnökök nélkül működik.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Házisör-piac: a jelentéktelenségből a láthatatlanságba »
294 forintra nőtt az euróárfolyam »
Elrepülnek Budapestről a Malév Q400-asai is »

-2.19%
+0.95%