Augusztusban éves szinten 0,2 százalékkal emelkedtek, míg júliushoz viszonyítva 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Csehországban - közölte a cseh statisztikai hivatal.
|
Júliusban éves szinten 0,3 százalékos volt az infláció, júniusban pedig 1,2 százalékos volt a tizenkét havi növekedés. Tavaly augusztusban 0,1 százalékkal csökkentek az árak júliushoz, és 6,5 százalékkal emelkedtek 2007 augusztusához képest.
Az infláció csaknem hat éves mélypontjára csökkent augusztusban, messze a jegybank idei évi 3 százalékos inflációs célja alá.
A jelentés szerint a havi árcsökkenést elsősorban az élelmiszerek és az alkoholmentes italok árának 1,1 százalékos csökkenése okozta. A legtöbb élelmiszer ára csökkent az előző hónaphoz képest: a kényéré 3,3 százalékkal, a tejé 1,7 százalékkal, a gyümölcsöké 7,9 százalékkal esett.
A cseh gazdaság a második negyedévben 5,5 százalékkal csökkent 2008 azonos időszakához képest, de 0,1 százalékkal nőtt az első negyedévhez viszonyítva.
Elemzők szerint az augusztusi adatok alapján nem várható további alapkamat-csökkentés. A központi bank augusztus 6-án 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

+0.53%
-1.25%