A Tudatos Vásárlói Index (TVI) szerint 2009 első felében, ha enyhén is, de tovább erősödött a vásárlói tudatosság Magyarországon. Az utóbbi időben sokat nőtt a magyar termékek iránti lojalitásmutató („Ha módomban áll, inkább magyar terméket vásárolok”), ugyanakkor továbbra sem vagyunk tisztában fogyasztói jogainkkal.
|
A jelenleg 5,00-ös átlagon álló TVI azt mutatja, hogy ha lassan is, de stabilan nő a vásárlási tudatosságunk, ám ennek meglepő módon elsősorban nem az az oka, hogy például jobban ismernénk a vásárlással kapcsolatos jogainkat. Sokkal inkább azzal magyarázható a növekvő tudatosság, hogy a válság hatására már jobban figyelünk az árakra, körültekintőbben és gyakrabban tájékozódunk a vásárlásaink előtt, illetve mindinkább olyasmire költünk, amit előre elterveztünk – derül ki a Kirakat.hu és az Ipsos felméréséből.
A vizsgálat a 18 év feletti magyar lakosság vásárlói tudatosságát igyekezett feltárni, s a vásárlói habitusokat, attitűdöket, másrészt a fogyasztói jogokkal kapcsolatos ismereteket tesztelte. A hétfokozatú TVI a leginkább tudatos fogyasztóknak adja a legmagasabb értéket. A 2007 decemberi első felmérés idején a TVI 4,55 ponton állt. Míg a 2008-as, második körös kutatás már 4,95-ös átlagot mutatott. Az idei pedig már kereken 5,00-ös TVI értéket hozott, amely a tudatosság enyhe növekedésére utal. A tavalyihoz képest csupán kis mértékű pozitív elmozdulás annak köszönhető, hogy egyrészt a skála két legfelső kategóriájába tartozó szűkebb, különösen tudatos kör megmaradt, ugyanakkor a felnőtt lakosság 40 százaléka már a 4-5-ös kategóriába sorolható.
A 2008-ban megállapított demográfiai összefüggések most is beigazolódtak, így a felsőbb kategóriákban egyértelműen nagyobb a magas társadalmi státuszúak aránya, tovább emelkedik a nők aránya, és egyértelműen kialakulni látszik egy, a korral fordítottan arányos viselkedés, miszerint a fiatalabbak (18-39 évesek) a legkevésbé, az idősebbek pedig az inkább tudatos vásárlók. Azt is megállapítja a kutatás, hogy az iskolai végzettség önmagában is erősíti a tudatos vásárlói magatartást; s azok körében akiknek internet-hozzáférésük van inkább jellemző a magasabb TVI-érték.
A felmérés szerint a fogyasztói jogokkal kapcsolatos ismereteink szintje továbbra is alacsony. A 13 fogyasztó joggal kapcsolatos kérdésből (szavatosság/jótállás, a távollévők között szerződés, az újrahasznosításra való visszavétel és a termékcsere/visszatérítés) a válaszadók kétharmada mindössze 6,56 (vagyis 7 vagy annál kevesebb) kérdésre válaszolt helyesen, ami statisztikai értelemben nem jobb, mintha pusztán találgattak volna.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá

+0.53%
-1.25%