A legtöbben még mindig nem látják be, hogy ez a válság más, mint a korábbiak – egy korszak végéhez értünk – mondta Soros György a Közép-Európai Egyetem (CEU) szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadássorozata záró előadásán. A magyar származású amerikai üzletember úgy véli, a jelenlegi kedvező trendet meghatározó hangulat a valóságtól elrugaszkodott, újabb visszaesés következhet 2010-ben vagy 2011-ben.
|
Soros szerint a globális pénzpiacoknak globális szabályzókra van szükségük, a ma érvényben lévő szabályok ugyanis a nemzetállami szuverenitáson alapulnak. A válság hatására ráadásul minden ország a saját gazdasága megmentése érdekében harcol. A piacok globalizálódása vonzó volt a nemzetgazdaságok számára, mert a határok lebontása megkönnyítette a tőke áramlását, visszafelé viszont ez nem fog működni. Soros Európát hozta fel példaként, hogy rámutasson, nehéz meggyőzni az egyes országokat az egységes szabályok bevezetéséről.
Soros György ugyanakkor úgy véli, a jelen pénzügyi válság legnagyobb vesztese az Egyesült Államok, míg legnagyobb győztese Kína lehet. Amerikát a pénzügyi és bizalmi krízis belülről rázta meg, míg Kínának legfeljebb az exportkilátásait fenyegette, politikai, gazdasági, pénzügyi rendszerét nem. A milliárdos üzletember szerint a válság nyomán összeomlott az USA – és a dollár, mint vezető nemzetközi tartalékvaluta – által vezetett, illetve az amerikai fogyasztás által hajtott globális kapitalizmus, és komoly kihívóra talált az „államkapitalizmus” kínai modelljében.
Soros György. A válság legnagyobb nyertese Kína lehet © Stiller Ákos |
Soros szerint szükségszerű egy új világrend kialakítása, de ennek a pénzügyi rendszer átalakításán is túl kell mutatnia ahhoz, hogy olyan kérdések megoldásában is előre lehessen lépni, mint a globális felmelegedés, vagy az atomfegyverek elterjedése.
Ennek a folyamatnak az elindításában az USA-nak kell az élre állnia, de Kínának és más fejlődő országoknak is ugyan úgy részt kell venniük benne. Ehhez azonban előrelátó irányításra van szükség mind az USA, mind Kína részéről – hangsúlyozta a filantróp.
Soros rámutatott: ehhez az Egyesült Államoknak fel kell adnia korábbi – az első az egyenlők közt elvére alapozott – világpolitikai törekvéseit és olyan nemzetközi együttműködés élére állnia, amelyben mind Kína, mind a fejlődő országok azonos jogokkal bírnak. Mind Obama elnök által képviselt szemléletváltást, mind a G20 tárgyalásokat kedvező lépésnek tekinti ebbe az irányba.
Soros azonban azt is hangsúlyozta: ugyanígy Kínának is fel kell ismernie, világvezetővé válása során a világ más országainak véleményére is figyelnie kell. Kínának nyitottabb, az egyéni szabadságokat inkább tisztelő társadalmat kell építenie, hiszen növekedése érdekében javítani kell nemzetközi elfogadottságán. Soros szerint talán nem túlzás kijelenteni, hogy a világ jövője e szemléletváltástól függ.
Szabó Zsuzsanna


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

+0.53%
-1.25%