Az ország helyzete stabilabb ugyan, mint a válság kirobbanásakor, de ezt - Bokros Lajos szerint - "öt perc alatt" el is lehet rontani. Kockázat tehát bőven van. A jövő évet illetően viszont már nem ennyire egybehangzóak a vélemények. A 2010-es költségvetés megalapozottságáról szokatlanul éles vita bontakozott ki a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) által rendezett IX. pénzügyi konferencián.
|
Bokros Lajos, az Európai Parlament képviselője, volt pénzügyminiszter Litvánia, Lengyelország és Ukrajna helyzetét elemezve rámutatott, hogy bár Magyarország helyzete sem könnyű, ezekhez az országokhoz képest nem állunk rosszul. Sőt, véleménye szerint van ok óvatos optimizmusra. A Bajnai-kormány válságkezelés szempontjából jó és fontos munkát végzett. Ezt a helyzetet azonban nagyon hamar és nagyon könnyen el is lehet rontani – figyelmeztetett.
Bokros Lajos. Van ok óvatos optimizmusra
© Stiller Ákos
|
Emellett kritikaként megemlítette: a jövő évi büdzsé hibája viszont, hogy nem feltétlenül segíti a gazdasági növekedést, elsősorban azért, mert még mindig túl nagy a költségvetés mérete és a szerkezete érdemben nem változott. Márpedig Bokros szerint jelenleg a deficithez képest Magyarországon jóval nagyobb probléma az államháztartás irtózatos mérete és rossz szerkezete. A következő kormánynak ezzel a két dologgal mindenképpen meg kell birkóznia – tette hozzá.
Bokros ugyanakkor óva intett a választási kampányban folytatott propagandától. Ha csak azt tudjuk mondani, hogy visszaállítjuk a 13. havi fizetést és nyugdíjat, az összes veszteséges vonalon a vasúti közlekedést újra elindítjuk, ha a család- és gyerektámogatás korábbi rossz formáját csak azért visszaállítjuk, mert ez a jelenlegi kormány megszüntette, akkor antireformokat hajtunk végre, amelyekkel még több szöget verünk a magyar gazdaság koporsójába – fogalmazott.
Stumpf csontvázakat lát
Stumpf István. Hidat égetünk vagy építünk?
© Stiller Ákos
|
Ennek az ellenkezőjét mutatja viszont, hogy – Stumpf szerint – a költségvetés kozmetikázott tételekkel dolgozik, mert az állami vállalatok veszteségét nem számolja bele a hiányba, az idei fiskális egyensúly oltárán feláldozza a növekedést, a középrétegek és a kisvállalkozások jövőjét, történelmi csúcsra juttatja a munkanélküliséget és „ezer apró trükkel” próbálja javítani az idei évi egyenleget úgy, hogy például idén szükséges kifizetésekre jövő évi kötelezettséget vállal, tovább szűkítve ezzel a következő kormány mozgásterét, s a következő évre tolja többek között a MÁV, a BKV és az MNB konszolidációját. Stumpf szerint számos jel mutat arra, hogy "vannak csontvázak a szekrényben".


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

+0.53%
-1.25%