Ilyen évünk lesz - neves szakemberek 2010-ről

Bizonytalanság még mindig bőven van a gazdasági előrejelzésekben, a válságnak sincs még vége, és az is valószínű, hogy ez az év sem lesz sokkal könnyebb az előzőnél, de talán a tavalyinál valamivel nyugodtabb körülmények között vághatunk neki. Mit gondolnak erről neves szakemberek? Cikkünkben Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke, Mihályi Péter közgazdász, Raskó György agrárközgazdász és Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő véleményét olvashatják.

Key Account Sales Specialist Álláshirdetés

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint még 2010-ben sem lehet többet visszaosztani. A válság teljes hatása majd csak idén érvényesül, csaknem egy hónapnyi nemzeti jövedelem esik ki – vagyis az országnak ennyivel kevesebből kell megélnie. Emiatt Bajnai szerint ezt az évet bizonyos értelemben „hadigazdálkodással” kell átvészelni. "Ez nagyon nehéz lesz ennek a kormánynak is, és nagy fegyelmezettséget kíván attól is, aki váltja majd" – fogalmazott a miniszterelnök az MTI-nek adott év eleji nyilatkozatában. Ha azonban folytatódik a tavalyi fegyelmezett gazdálkodás, 2011-től beindul a gazdasági növekedés – tette hozzá.

Tényleg ennyire fekete év áll előttünk? A hvg.hu által megkérdezett szakemberek véleményeiből ugyan érződik, hogy még mindig kötéltáncot jár a gazdaság és bőven van miért aggódni, a jövő azonban nem mindenhol koromsötét – van olyan terület, ahol lehet okunk némi optimizmusra. De vajon sikerül a kört négyszögesítenünk? Túl vagyunk már a nehezén? Húzni fog a mezőgazdaság? Számolhatunk adócsökkentéssel? Alább Kovács Árpád, Mihályi Péter, Raskó György és Vámosi-Nagy Szabolcs várakozásait olvashatják.

Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke

Remélem, rámcáfol a 2010-es év, mert bebizonyosodik, hogy a gazdaság teljesítményhiányával nem lesz baj, s a társadalom ellátására hivatott szolgáltató szervezetek hatékonyabb működtetése majd forrásokat szabadít fel a gazdaság számára. Bízzunk benne, hogy így lesz, de csak akkor, ha az állam intézményrendszerét a megváltozott körülményekhez megfelelően igazítva a lehető legkisebb társadalmi sérülést okozza – ez is hozzátartozik ugyanis a válság gazdasági hatásainak mérsékléséhez. Határa van a forráskivonásnak, hiszen az államháztartás válságot enyhít azzal is, amikor jól meggondolt és előkészített fejlesztéseihez a magánszférától rendel meg javakat, szolgáltatásokat. A forráshiány körülményei között pedig különösen fontos, hogy az államháztartás keretében működő vezetési, igazgatási, igazságszolgáltatási, információs, gazdaságszervező szervezetek teljesítménye ne csökkenjen, hanem növekedjen, mert szerepük meghatározó a gazdaság működési feltételeinek alakításában.

A gazdaság és az államháztartás nem két külön világ. Nemcsak a szociális költekezés „erőt elszívó” éhsége okozza a vállalkozások teljesítményhiányát. A piac sem tökéletes, a magánszféra botlásai, a pénzvilág „faultjai” is – láttuk – mekkorát tudnak rombolni. Ugyanakkor be kell látni, hogy jövedelem csak a gazdaság teljesítményeiből lehet, s ha ez nincs, akkor legfeljebb csak időnyerést jelent a nadrágszíj szorosabbra húzása.

Kovács Árpád: Új reneszánszra van szükség! © Stiller Ákos

A társadalom mindig érzi a különbséget a progresszió trendbe illeszkedő lépései, az indokolt takarékosság és az erre csak apelláló, de valójában a társadalom összetartozását, szolidaritását rongáló, a jövőt mindig csak a ködös távlatokba helyező ígéretek között.

Akkor lehet sikeres a stabilizáció és a felzárkózást előmozdító fejlődés kibontakoztatása, ha ezeket a szabályokat, intézményeket nem külső kényszer, „prezentációs érdek”, hanem belső harmónián nyugvó elhatározás alkotja meg. Olyan gazdaságpolitikát érvényesíteni, amely úgy mérsékli a pénzügyi válság okozta veszteségeket, hogy távlatilag lehetőséget teremt a növekedés számára is.

A mértékek és arányok megtalálásáról van tehát szó, s ez ma a kör négyszögesítésével felérő feladat. Azt várom 2010-től, hogy végre eljutunk ide. Hiszen, bár a világgazdaság globális a kockázatközösségében él, mégiscsak magunknak vagyunk a legfontosabbak és magunkért kell mindent megtennünk. Az elmúlt évek bizonyították, hogy az új megszületéséhez nemcsak ötszáz éve, hanem ma is a régi világ meglazult talaja kell, abból táplálkozik az újjászületés, a reneszánsz. Miért ne lehetne 2010-ben végre így?

Mihályi Péter, közgazdász

A Bajnai-Oszkó kormány intézkedéseit a mérvadó szakközvélemény pozitívan értékeli. „Megmentették a forintot az összeomlástól” – ez a vélekedés, miközben mindenki tudja, hogy nem ők mentették meg, hanem a Washington-Párizs-Brüsszel tengely, azzal, hogy napok alatt betoltak az MNB számlájára 20 milliárd eurónyi gyors hitelt. Az elismerés mégis érthető, ha az elmúlt 8 hónapban született kiadáscsökkentő intézkedéseket azzal a tesze-toszasággal hasonlítjuk össze, ami korábban volt, vagy azzal a körmönfont semmitmondással, amit az ellenzéktől lehet hallani – lett légyen szó akár bajaink okairól, akár saját reformterveikről. Nekem úgy tűnik, hogy a dicsérő szavak mögött meghúzódik egy fajta optimista várakozás is: túl vagyunk a nehezén.

Én nem így látom. Szerintem nem vagyunk túl a nehezén. Ha félig téves a prognózis is, meg a diagnózis is, akkor a bátor döntések hatása is kétséges. Vállalatvezetők, bankárok és könyvelők véleményét hallgatva úgy tűnik, hogy még nem értük el a mélypontot, a GDP még 2010-ben is csökkenni fog, akár 2-3 százalékkal is. Egyáltalán nem hiszek a megszavazott járulékcsökkentések növekedést serkentő hatásában. Éppen ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy az áfaemeléssel, szuperbruttósítással, vagyonadóval és más trükkökkel ellensúlyozott járulékcsökkentés csak ártani fog. Egyfelől 2010-re tovább növeli a két tb-alap összesített hiányát: a 2008. évi 3,5 százalékos (GDP arányos) mértékről 4,8 százalékra. Másfelől – és ez a nagyobb baj – az adóátcsoportosítások fékezik a dezinflációs folyamatot.

Mihályi Péter: Messze még az igazság órája © Stiller Ákos

Mi magyarok az elmúlt évtizedekben annyira hozzászoktunk az inflációhoz, hogy szinte fel sem tűnik, micsoda abnormális állapot, ha a GDP 8 százalékos visszaesése mellett tovább nő a hazai árszint. Tessék megnézni az EU-s statisztikát! Miközben az év/év alapon számolt, 2009. novemberi inflációs index az eurózóna országaiban 0,5 százalék volt, a megfelelő magyar adat 5,2 százalék, aminél rosszabbat az unióban csak Törökország (5,5 százalék) és Izland (12,4 százalék) produkált. Az infláció persze nem ok, hanem következmény. Az árak és a bérek nem követik elég rugalmasan a kereslet alakulását.

Jó adag optimizmusra van szüksége annak, aki azt prognosztizálja, hogy az áprilisi választásokat követően gazdasági értelemben is nyugodt légkörben fog végbemenni a kormányváltás. Ehhez túl sokféle, egymásnak ellentmondó ígéret hangzott el már eddig is, pedig még el sem kezdődött a választási kampány. Egy ostoba intézkedés, egy rossz mondat – és beszakadhat a tőzsde, bedőlhet a forint.