Választási évek, gazdasági ciklusok: mi jön most?

A 2010-es esztendő nagy kérdése, hogy a tavasszal esedékes választás miatt beleszalad-e az ország a korábban szokásos állami költekezési hullámba s eszelős választási ígéretek valóra váltásába, vagy a válság közeli réme a földön tartja a kiköltekezésről ábrándozó politikusok szárnyaló fantáziáját. Visszaemlékezünk a rendszerváltás óta hivatalban lévő kormányok alatt átélt néhány fontosabb gazdasági fordulatra.

Key Account Sales Specialist Álláshirdetés

A rendszerváltás óta eltelt húsz évben négy alkalommal voltak választások a piacgazdaság körülményei között: 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban. Most készülünk az ötödikre. A választási ciklusok jelentős hatással voltak a magyar gazdaság fejlődésére, mert az úgynevezett stop-go, azaz „húzd meg-ereszd meg” gazdaságpolitika ezek hatására alakult ki, sőt, a pártfinanszírozás anomáliái, közülük legelső helyen a hatalmas károkat okozó korrupciógerjesztő hatás is e ciklusok számlájára írható. Magyarország minden négy évből legalább egyet az irracionalitás világában töltött el eddig. Ha a pénzügyi válság keserű és ijesztő tapasztalatai most visszafogják ezt a kilengést, lehet, hogy egyszer még imába foglaljuk a sortolást meg a derivatívokat.

A Nyugat előtt már a 80-as évek végén kezdtük kitárni az ajtókat, de az 1990-es választások után minden gátat lebontottunk, s a hazai ipar védelem nélkül került szembe a tőkeerős, fejlett technikát és menedzsmentkultúrát használó, a piacgazdasági szabályokat zsigerből ismerő, hódítani kész konkurenciával. A hatás rendkívüli volt. Az Antall-Boross-kormány négy éve alatt másfél millió munkahely szűnt meg, hiszen a nyugati tőke elsősorban piacot és olcsó munkaerőt akart, az útjában álló régi struktúrákat pedig eltakarította. A privatizáció segített ugyan valamennyit megőrizni a korábbi kapacitásokból, de az új helyzetet jól mutatja, hogy a munkanélküliség a kezdeti 1 százalékról hamar 10 százalék közelébe emelkedett, s a ciklus végére meghaladta a 11 százalékot. A privatizációval és a vállalkozásokat segítő hitelkonstrukciókkal sem sikerült gyorsan lábra állítani azt a magyar vállalkozói réteget, amely a gazdaság gerincét adhatta volna. Az akkori sokkot máig sem hevertük ki, s az erős, hazai tőkével működő középvállalati réteg azóta sem volt képes létrejönni. Az átalakulás nemcsak az ipart, hanem a mezőgazdaságot is igen erősen visszavetette. A termelési érték 1993-ra az 1989-es kétharmadára zsugorodott. A privatizációval felaprózódó birtokok és az átalakulással járó szervezetlenség következtében a magyar agrártermékek sokat veszítettek versenyképességükből, így esélyünk sem volt jelentős új piacokat találni az Európai Gazdasági Közösség durva protekcionizmussal védett határain belül.

Az első magyar Opel Astra gyártása. Iparágak születtek és tűntek el © GM Media

E folyamatok egyenes következménye volt a külkereskedelmi mérleg deficitje. S szinte mondani sem kell, hogy az államháztartás is vastagon deficites volt. Az ország finanszírozása egyre nehezebbé vált. Az 1989-es 20,4-ről 1994-re 28,5 milliárd dollárra emelkedett az ország bruttó külső adóssága. Ilyen körülmények között erősen korlátozni kellett volna a belső fogyasztást. A már amúgy is igen nagy sokkot nem akarván tetézni – s mert erre megfelelő kapacitás sem mutatkozott – a végrehajtó hatalom nem fogott neki a gazdasági szerkezet átalakításának, az úgynevezett nagy ellátórendszerek lehetőségekhez való hozzáigazításának. Ebben a helyzetben megjelent az infláció, amely egészen 35 százalékos magasságba szökött, amit csak a ciklus végére sikerült 20 százalék alá szorítani. A magyar gazdaság a teljes összeomlás szélére jutott, amit a már ismertetettek mellett jól mutat és foglal össze egyetlen szám. Az 1993-as GDP 18 százalékkal volt kevesebb, mint az 1989-es. Ez a visszaesés durván háromszorosa annak, mint amit tavaly elszenvedtünk a pénzügyi világválság miatt.

Ilyen körülmények között érkezett el az ország a következő választásokhoz. Az alkalmazott szigorú monetáris és fellazuló költségvetési politika a beruházások leállását és a belső fogyasztás emelkedését eredményezte. De ez a gyenge hangulatjavítási kísérlet kevés volt ahhoz, hogy megakadályozza a szocialisták választási sikerét.

„A posztszocialista országok tapasztalatai szerint a piacgazdasági transzformáció csak többszöri nekifutásra teljesíthető folyamat, hiszen az egy-egy nagy változtatás okozta megrázkódtatás után szükségképpen 'pihenőre' van szükség, mivel a társadalom teherbíró, alkalmazkodó képessége véges. Ezek a pihenők azonban szorosan összefüggnek a belpolitikai választási ciklusokkal, amelyek jellemzője, hogy a választások előtti osztogatást és ígérgetést – a 'pihenőket' – a ciklusok elején gazdasági kényszerek okozta költségvetési szigor és reformfolyamat követi” – írja Karsai Gábor a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkében (LIII. évf., 2006. június 509–525. o.). A hivatalba lépő Horn-kormánynak azonban nem sok ideje maradt pihenőt tartani.