Állami nyugdíjrendszer: ezermilliárdos veszteségek

A kilencvenes évek elején a foglalkoztatási válság − a munkaerőpiac egyharmadának eltűnése, a keresetek és befizetett járulékok csökkenése, valamint a gazdaság befeketülése − jóval nagyobb veszteséget okozott az állami nyugdíjrendszernek, mint a 2008-as gazdasági válság a magánnyugdíjkasszáknak − ez derül ki a Tárki csütörtökön bemutatott tanulmányából.

Gál Róbert Iván, a Tárki vezető kutatója a Stabilitás Pénztárszövetség megbízásából készült tanulmányt ismertetve elmondta: 1992 és 1997 között a mindenkori GDP 60 százalékának megfelelő − mai áron mintegy 10 ezer milliárd forint − értékű veszteség keletkezett a járulékvagyonban, amely 52 ezer milliárdról 42 ezer milliárd forintra csökkent. 
 
A magyar felosztó-kirovó pillér már 1992-es önállósulásakor komoly hiánnyal küszködött, amit a járulékvagyon gyors csökkenése tovább fokozott. A járulékfedezet 1992-ben 30 százalékkal maradt el a hosszú távú nyugdíjkötelezettségek jelenértékétől, és a helyzet a nyugdíjreformig csak tovább romlott. Az esés különösen erőteljes volt 1994-1995-ben, amikor a Bokros csomag jelentősen csökkentette a bérek, s így a járulékok súlyát a GDP-n belül.

A nettó nyugdíjkötelezettség − elsősorban az 1997-es nyugdíjreform és a későbbi politikai beavatkozások miatt − erőteljesebben ingadozott, mint a járulékvagyon. Mivel a rendszerből hiányoztak az automatikus alkalmazkodás algoritmusai, csak külső kényszerek hatására, válságok árán, drasztikus lépésekkel lehetett korrigálni. Ilyen korrekció volt például az 1997-es nyugdíjreform (a nők nyugdíj korhatára 7 évvel, 62 évre emelkedett, a teljes bérindexről fél bérindexre álltak át), amely az akkori GDP 1,8-szeresének megfelelő összeggel, mai értéken több mint 40 ezer milliárd forinttal csökkentette a nettó nyugdíjkötelezettségeket. Brutális korrekció volt, a biztosítottak nyugdíjvárományának 60 százaléka eltűnt − mondta a kutató.
 
Hasonlóképpen drasztikus korrekció volt a 2009-es csomag, amelyben visszavonták a 13. havi ellátást, felemelték a korhatárt, és leszorították a már megállapított járadékok éves indexét − folytatta. A 2009-es kiigazítás a kutató szerint a Ratkó-nemzedéket célozta, amelynek ilyen mértékű megterhelésére nem lett volna szükség, ha a rendszernek lenne tőketartaléka.
 
A tanulmány szerint, ha 1992-ben egy egyszeri korrekcióval egyensúlyba hozták volna a rendszert, onnantól pedig a jogosultságok mindig a járulékvagyon éves növekményével növekedtek volna, akkor 1991 és 2008 között a rendszer 2,4 százalékos reálhozamot produkált volna a teljes időszakra összesen.