Az eredetileg tervezettnél (a GDP arányában) maximum 1,5-2 százalékkal magasabb költségvetési hiányt tolerálna a piac – állítják egybehangzóan az Ecoline által megkérdezett hazai és külföldi elemzők. Mindez azt jelenti, hogy a Fidesz első körben közölt hiánycélja kissé magas lehet a befektetőknek, s szakértők szerint kockázatokat rejthet magában.
Hétfőn válasz érkezett az elmúlt hetek Magyarországgal kapcsolatos egyik legnagyobb kérdésére, nevezetesen, hogy a Fidesz milyen költségvetési hiánycéllal áll elő a választások megnyerését követően. Azzal eddig sem áltatta magát senki, hogy az Orbán Viktor vezette kabinet tartani fogja a Bajnai-kormány által kitűzött 3,8 százalékos GDP-arányos deficitet, egyrészt mert a Fidesz már régóta azt kommunikálta, hogy a hiány tarthatatlan, másrészt mert valószínűleg az elemzők többsége sem hitte el, hogy elérhető a tavalyinál 0,1 százalékponttal alacsonyabb deficit. Most, hogy a Fidesz előállt a farbával, a kulcskérdés úgy változott: hajlandó-e engedni a kormány az első körben megfogalmazott 4,5-6,5 százalékos hiánycélból, az ugyanis kívül esik az elemzők által tolerálhatónak minősített határon.
Részletek az Ecoline.hu-n.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#2)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#2)

+0.53%
-1.25%
A piac az Imf az EU -bárki- akkor és csak akkor fogad el a 3.8- nál nagyobb hiányt, ha ahhoz konkrét, kidolgozott szerkezeti reform kapcsolódik, azaz előbb (!!!) prezentálni kell a MÁV, a BKV átalakítási tervét, és akkor lehet hiányt növelni és adósságot konszolidálni.