szerző:
MTI

Összesen 518 millió eurónyi bírságot rótt ki szerdán az Európai Bizottság 17 jelentős acélipari vállalatra, mert csaknem húsz éven át árkartellt működtettek.

Az 1984 és 2002 között működő szövetkezésben francia, olasz, spanyol, német, belga, portugál, luxemburgi, holland, osztrák, finn, svéd cégek vettek részt. A legnagyobb büntetést, 276,5 millió eurót az ArcelorMittal csoport kapta.

A kartell tagjai egymás között – elsősorban az építőiparban használt acélipari termékekre vonatkozó – kvótákat és árakat rögzítettek, megosztották klientúrájukat és fontos kereskedelmi információkat adtak át egymásnak, mindezzel megsértve a tiszta verseny szabályait – derül ki a bizottság Brüsszelben kiadott közleményéből.

A kartell azzal ért véget, hogy egyik tagja, a német DWK/Saarstahl felfedte annak létét Brüsszelnél, és a bizottság razziát tartott az érintett vállalatok (az említettek mellett a GlobalSteelWire/Tycsa, a Proderac, a Companhia Previdente/Socitrel, a Fapricela, a Nedri/HIT Groep, a WDI/Pampus, a voestalpine Austria Draht, a Rautaruukki/Ovako, az Italcables/Antonini, a Redaelli, a CB Trafilati Acciai, az I.T.A.S, az Ori Martin/Siderurgica Latina Martin és az Emme Holding) irodáiban.

A bizottság versenypolitikai felelőse, Joaquín Almunia a döntést kommentálva csodálkozását fejezte ki, hogy ilyen nagyszámú vállalat az európai építőipari piac szinte egészét ilyen hosszú időn át megtévesztette. Hangoztatta azt is, hogy a bizottság nem tolerál semmilyen kartelltevékenységet. A visszaeső cégeket Brüsszel súlyosabban bünteti, és esetleges halasztásokra csak olyan vállalatoknál van tekintettel, amelyek a bírság miatt mehetnének csődbe.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Folk György / Brüsszel Tech

Óriásbírságot szabott ki chipgyártókra az EU

Összesen 331 millió eurós büntetés megfizetésére kötelezte az Európai Bizottság azokat a chipgyártó cégeket, amelyek éveken át illegálisan egyeztették áraikat. A kartellező vállalatok peren kívüli megegyezést kötöttek a bizottsággal, 2008 óta ez az első ilyen típusú jogi alku az Európai Unióban.

MTI Gazdaság

GVH: kartellgyanú a termőföld- és ingatlan-értékbecslési piacon

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) június 15-én előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott több, termőföld- és ingatlan-értékbecsléssel foglalkozó cégnél, és gyanúja szerint a megvizsgált vállalkozások megsértették a versenytörvény kartellezés tilalmára vonatkozó kitételeit – közölte a hivatal.

MTI Itthon

Vahl cégének kartellügyére figyelmeztet a Transparency

A Transparency International Magyarország levélben hívta fel Bajnai Gordon figyelmét arra, hogy a gazdasági tárca várományosa által korábban vezetett cég kartellezési ügyben volt érintett; a szervezet a miniszterelnöknek írt levelet szerdán juttatta el az MTI-hez.

MTI Gazdaság

GVH: kartellgyanú a tankönyvkiadóknál

Kartellezés gyanúja miatt előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a Konsept-H Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.-nél, a Műszaki Könyvkiadó Kft.-nél, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.-nél, valamint a School Oktató, Kiadó és Gazdasági Szolgáltató Bt.-nél a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).