A bankadóval nem oldódnak meg Magyarország gazdasági gondjai, mivel a különadó a jelentősebb bankok éves nettó árbevételét 15-18 százalékkal csökkenti, amit a bankok át fognak hárítani ügyfeleikre, akik drágábban fognak hitelhez jutni – olvasható a Saxo Bank elemzésében.
|
A koppenhágai központú, online kereskedésre és befektetésekre szakosodott bank az elemzésben úgy ítéli meg, hogy a gazdasági válságból való kitöréshez a magánszektor beruházásai szükségesek, ehhez azonban méltányos árú hitelek kellenek. Ha azonban a hitelezés akadályba ütközik, a beruházások csökkenni fognak, és a válság leküzdése is elhúzódik. „A legrosszabb esetben a hitelek elérhetőségének beszűkülése akár még a válságot is tovább gerjesztheti” – fűzik hozzá.
A bank szerint Magyarország ezenkívül hitelességét is elveszítheti: „nagy tétben játszik” az, aki az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF-fel) tárgyalva „homlokegyenest az ellenkezőjét teszi annak, amit a tárgyalópartnerei javasolnak”. Az elemzésben hozzáfűzik: az IMF rendszerint az utolsó hitelforrás egy ország számára.
A bankadóról szólva emlékeztetnek: egy kormányzati módosítás után a korábbi 0,45 százalék helyett az adó 0,5 százalékkal terheli meg azokat a banki eszközöket, amelyeknek 2009 év végi értéke 50 milliárd forintnál nagyobb volt.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#4)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#4)

+0.53%
-1.25%
Lajos!
Nem ilyen egyszerű ez. A bankok teremtenek munkahelyeket, hiszen rengetegen dolgoznak náluk, nem is beszélve a biztonsági cégekről, akik őriznek, a pénzszállítókról, a takarítókról, vagy a bankoknak beszállító vállalkozásokról. Mind mind magyar munkavállaló. Vagy ők nem fontosak? Bár Vezérünk a minimálbéresekről is igen könnyen lemondott...
Tényleg! Az milyen nemzeti együttműködés, hogy elveszünk a legkisebb keresetűektől??? Ezt azért valaki megmagyarázhatná!