Kína központi utasításra vásárolja fel a világot

A sikeres fejlődés érdekében a kínai gazdaság mindazt megvásárolja külföldön, amire szüksége van. Fejlett országokban technológiát (esetenként komplett cégeket), fejlődő országokban nyersanyagokat szerez be milliárdos nagyságrendben.

A legutóbbi példa az amerikai Auctiva szoftvergyártó vállalat, amely augusztusban került a kínai Alibaba tulajdonába, hasonlóan egy másik amerikai céghez, a Vendióhoz, amelyet júniusban vásárolt fel a kínai vetélytárs. Közismert példa az IBM személyiszámítógép-ágazatának a sorsa: néhány évvel ezelőtt a kínai Lenovo szerezte meg, vagy a svéd Volvo autógyáré, amelyet idén vásárolt meg a többségi tulajdonos Fordtól a Zhejiang Geely Holding Company.

Egy német hetilap nemrég elképesztő számadatokkal megtűzdelt statisztikát közölt kínai cégek világméretű befektetéseiről. Eszerint 2005 és 2010 között az egyes földrészeken, illetve régiókban eszközölt tranzakciók értéke a következőképpen alakul:

Egyesült Államok és Kanada: 33,7 milliárd dollár
Közép- és Dél-Amerika: 43,9 milliárd dollár
Európa: 36,7 milliárd dollár
Fekete-Afrika (Szaharától délre): 31 milliárd dollár
Arab világ (Észak-Afrikával együtt): 32,9 milliárd dollár
Észak- és Nyugat-Ázsia (Oroszországgal és Indiával együtt): 35,8 milliárd dollár
Délkelet-Ázsia: 29,7 milliárd dollár
Ausztrália: 33,3 milliárd dollár
A globális befektetések értéke öt év alatt meghaladja a 266 milliárd dollárt.

A nyugati országokban meghonosodott fejlett technológiák vásárlása elengedhetetlen Kína számára ahhoz, hogy följebb kerüljön a hozzáadottérték-rangsorban. Peking is tudatában van, hogy olcsó tömegtermékekkel nem lehet hosszú távon jólétet, magasabb életszínvonalat kiküzdeni a lakosságnak. Ennek jegyében adott az állami vállalatokat irányító hatóság (SASAC) 2009-ben utasítást a világméretű terjeszkedésre és bevásárlásra.

Míg Nyugaton korszerű technológiákra vetnek szemet kínai cégek, addig a harmadik világ országaiban nyersanyagok, ásványi kincsek jelentik a beszerzők célpontját, mégpedig már a 90-es évek óta. Jó példa erre Angola, amely idén Kína első számú olajszállítójává vált, megelőzve Szaúd-Arábiát. A dél-afrikai országból március óta napi 640 ezer hordó kőolaj indul útnak tankhajókon Kínába.

Peking a fekete aranyért milliárdos hitelekkel fizet, a kamatszint (1,5 százalék) igen nagylelkűnek számít a nemzetközi pénzpiacon. Az idei év elején Angola által rendezett labdarúgó Afrika Kupa küzdelmei Luandától Huambóig, Benguelától Lubangóig mind kínaiak által épített stadionokban zajlottak.

A sportlétesítmények február óta nagyrészt kihasználatlanul állnak. Mint Luis Oliveira Gonçalves, az angolai futballválogatott korábbi szövetségi kapitánya fogalmazott, olyanok, mint a „fehér elefántok”,: rossz helyen álló, funkció nélküli monstrumok.

A lakosság azon háborgott, hogy a jelentős beruházásokból szinte alig profitált. A kínai cégek ugyanis a stadionok építésekor (miként más projektek megvalósításakor is) főleg kínai munkaerőt foglalkoztattak. A benguelai stadiont például 700 kínai munkás építette, mellettük mindössze 250 angolai dolgozott a nagy beruházáson. Ez persze nem véletlen: Peking a nagylelkű hiteleket ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az állami megrendelések 70 százalékát kínai cégeknek kell kapniuk. Ezek pedig előszeretettel dolgoztatnak kínai munkaerővel.

Az angolaiakat nem csak ez bosszantja. Általában is úgy vélik, hogy a kínai beruházásokból valójában csak egy szűk elit húz hasznot, és gazdagodik belőlük. Bár Angolában az egy főre jutó nemzeti jövedelem (4832 dollár) afrikai mércével mérve viszonylag magas, az eloszlás roppant egyenlőtlen. Három angolai közül kettő a szegénységi küszöb alatti jövedelemből él, a várható élettartam mindössze 41 év. A gazdasági fellendülés haszonélvezői ráadásul gyakran piszkos módszerekkel biztosítják részesedésüket a húsos fazékból. A korrupciót vizsgáló Transparency International kimutatásában Angola a 162. helyet foglalja el.

A rezsim kemény kézzel fojt el minden elégedetlenkedést, ezért a helyi lakosság dühe a kínaiak ellen irányul. Az ázsiai munkások elleni támadások tavaly ősszel olyan mértéket öltöttek, hogy Kína amúgy hallgatag luandai nagykövetsége kénytelen volt reagálni. Akadtak munkahelyek, ahol a helybéliek lobogó forró vízzel öntötték le kínai kollégáikat. Ennek nyomán a kínai gazdasági tanács (CBC), amely mintegy 40 kínai vállalatot képvisel Angolában, közölte: a kínai alkalmazottak készek elhagyni Angolát.

Azóta sem a CBC, sem a nagykövetség nem nyilatkozik támadásokról, atrocitásokról. Feltehetően azért, nehogy veszélyeztessék az Angolához fűződő fontos gazdasági kapcsolatokat, no meg azért is, mert a helyi hatóságok rendre cáfolták a kínai munkások elleni támadások hírét.