Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Horvátország gazdasága az idén stagnál, jövőre várhatóan zsugorodik, miután az euróövezet recesszióba kerül - jelzi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn ismertetett előrejelzésében.
Horvátország várhatóan az Európai Unió 28. tagja lesz 2013-ban, de már igen komoly pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatai vannak az euróövezettel. Az IMF azzal számol, hogy a horvát hazai össztermék (GDP) az idén mindössze 0,25 százalékkal nő, jövőre pedig 1 százalékkal zsugorodik.
A valutaalap nem zárta ki ugyanakkor azt sem, hogy a zsugorodás már korábban megkezdődik, és a jelenleg vártnál nagyobb lesz a gazdasági visszaesés.
Az IMF előrejelzése szerint ha a kormány nem hoz korrekciós intézkedéseket, akkor a GDP-arányos államháztartási hiány az idén továbbra is 6 százalék körüli lesz, középtávon a GDP-hez mért államadósság pedig 70 százalék felé közelít majd. A Nemzetközi Valutaalap szerint a horvát kormánynak már az idén csökkentenie kell az államháztartási hiányt, amit elsősorban a kiadások visszafogásával kell elérnie, és nem adóemelésekkel.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?