szerző:
hvg.hu

A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona 8 százalékkal nőtt éves szinten, az egy főre jutó vagyon pedig az inflációt bőven felülmúlva több mint 10 százalékkal gyarapodott a harmadik negyedévben a szövetség adatai szerint. Az egészségpénztárak vagyona kis mértékben nőtt, a magánnyugdíjpénztárak éves szinten 15 százalékkal növelték az egy főre jutó vagyont.

A csökkenő alapkamat miatt egyre csökkenő kamatkörnyezetben értek el figyelemre méltó teljesítményt a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak a harmadik negyedévben – közölte a szövetség hétfőn. Vagyonuk a harmadik negyedév végén 880,5 milliárd forintra rúgott, ez éves összevetésben számottevő, 8,2 százalékos növekedést jelent, az előző negyedév végi összvagyont pedig 1,6 százalékkal haladja meg. Az önkéntes pénztárak hozama meghaladta a 24 milliárd forintot a harmadik negyedévben, ami szintén kedvező eredménynek számít a szövetség szerint.

Bőven az infláció és a betéti kamatok felett

A Stabilitás harmadik negyedéves elemzése szerint a pénztártagok száma minimális mértékben mérséklődött: szeptember végén több mint 1 millió 115 ezer tag pénzét kezelték az önkéntes kasszák, ez azt jelenti, hogy a tagok tábora 2012. szeptember végéhez képest 27 ezer fővel, az idén június végi helyzethez képest pedig 13 ezer taggal csökkent az összlétszám.

A csökkenő létszám és a jelentős vagyonnövekedés eredményeként az egy főre jutó vagyon bővülése kétszámjegyű volt. A bázisidőszakhoz képest közel 11 százalékkal közel 790 ezer forintra nőtt, ez az emelkedés bőven meghaladja az infláció mértékét, és az átlagos betéti kamatoknak is a többszöröse. A tagok befizetései idén valamennyi negyedévben, így a harmadikban is rendre meghaladták a munkáltatói befizetéseket.

A Stabilitás Pénztárszövetség szerint kedvező az is, hogy az önkéntes pénztárak működési veszteségüket tovább csökkentették, a harmadik negyedévben alig több mint 200 millió forint volt ez a tétel, ami 30 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben. Emellett növekedett a pénztárak működési tartaléka is.

Szintén pozitív változás – és az önkéntes pénztárak iránti bizalmat mutatja – hogy ebben az évben negyedévről negyedévre csökkent a tagok által felvett összeg: az egy évvel ezelőttihez képest a 2013. harmadik negyedévében kifizetett 13,6 milliárd forint 26 százalékos mérséklődést jelent. Az első három negyedévben elért 5 százalékot meghaladó realizált hozam alapján valószínűsíthető, hogy az egész évet is az inflációt meghaladó eredménnyel zárják majd a Stabilitáshoz tartozó önkéntes kasszák.

1,9 millió alkalom három hónap alatt

A Stabilitáshoz tartozó egészségpénztárak éves szinten közel 8 ezer fővel bővültek, negyedéves szinten pedig lényegében változatlan a taglétszám (800 fős bővülés). Így 2013. szeptember végén 723 ezer tagot számláltak a Stabilitás partnereiként működő egészségpénztárak. Az egy főre jutó vagyon szeptember végén megközelítette a 60 ezer forintot, ami megegyezik az egy évvel korábbi adattal.

A Stabilitás elemzéséből az is kiderül, hogy a szervezettel együttműködő egészségpénztárak vagyona a harmadik negyedév végén 42,5 milliárd forintot tett ki, ez negyedéve, és éves összevetésben a korábbi időszakokhoz hasonlóan lényegében változatlan nagyságrendű. Az egy évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan az év végére vagyonnövekedés várható.

A munkáltatói hozzájárulások az egészségpénztárakban több mint 10 százalékkal csökkentek, de még így is megközelítették a 7 milliárd forintot.  A tagok által befizetett tagdíj viszont folyamatosan nőtt az idén, a harmadik negyedévben 1,7 milliárd forintra rúgott ez az összeg. 

A Stabilitással együttműködő egészségpénztárak tagjai a harmadik negyedévben összesen 1,9 millió alkalommal vettek igénybe egészségpénztári szolgáltatást.  A harmadik negyedévben ezekre a szolgáltatásokra közel 9,6 milliárdot fizettek ki a pénztárak, így az egy alkalomra jutó pénztári kiadás 5 ezer forint volt. 

Jelentősen nőtt az egy főre jutó vagyon

A Stabilitáshoz tartozó magánnyugdíjpénztárak összvagyona éves összevetésben lényegében nem változott, 192 milliárd forintot tett ki szeptember végén. Ez a vagyontömeg azonban az idei második negyedév végi 186 milliárdhoz képest 3 százalékos növekedésnek felel meg.

A magánnyugdíjpénztárak létszáma 62 885 fő volt szeptember végén, ami több mint 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbi adattól. A magán-nyugdíjpénztári tagok egy főre vetített vagyona jelentősen emelkedett: 2012. szeptember végén egy tagra 2,66 millió forint jutott, míg idén, a harmadik negyedév végén már 3 millió felett volt ez az összeg, vagyis 15 százalékos volt a bővülés.