szerző:
MTI

Az LMP szerint bár Magyarországon is szükség van az alternatív közgazdasági iskolák tanainak oktatására, azt a "jegybank által elszórt milliárdok" töredékéből is meg lehetne oldani, megszervezése pedig nem az MNB feladata.

Az LMP véleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank továbbra is szórja a pénzt és a párt elfogadhatatlan tartja, hogy az MNB egy 1,7 milliárd forintért vásárolt épületben kívánja elindítani felsőoktatási képzését - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő és Róna Péter az LMP programtanácsának elnöke.

Hozzáteszik: bár Magyarországon is szükség van az alternatív közgazdasági iskolák tanainak oktatására, azt a jegybank által elszórt milliárdok töredékéből is meg lehetne oldani, megszervezése pedig nem az MNB feladata.

A Lehet Más a Politika szerint a Magyar Nemzeti Bank elsődleges feladatai a pénzügyi stabilitás elérése és fenntartása, valamint felelős monetáris politika szakszerű folytatása - jelentik ki. Hangsúlyozzák: a párt korábban ezért azt kezdeményezte, hogy Matolcsy György jegybankelnök a költségvetési bizottság előtt számoljon el az MNB alaptevékenységéhez nem tartozó, milliárdos nagyságrendű költekezésével.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!