szerző:
hvg.hu

Globális stratégiai döntés, hogy a Citibank 11 országban - így Magyarországon is - eladja lakossági üzletágait. Ettől még a Szijjártó Péter által beharangozott 3 milliárdos beruházás megvalósul - írta közleményben a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Az amerikai székhelyű Citigroup egy globális stratégiai döntés keretében világszerte 11 országban eladja lakossági üzletágait, köztük Csehországban és Magyarországon is - magyarázta a Citibank kedden közzétett döntését a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerdai közleményében.

Hangsúlyozták, hogy a döntés nem érinti a bank magyarországi intézményi és vállalati üzletágát, valamint a Citi Service Center Budapest közel több mint 3 milliárd forintos beruházását sem, amelyet Szijjártó Péter jelentett be még ez év augusztusában.

Mint arról beszámoltunk, Szijjártó Péter későbbi külgazdaásgi és külügyminiszter augusztus végén – még külügyi államtitkárként – egy rendezvényen bejelentette a beruházást, és egyúttal a Citibank magyarországi és régiós vezetői előtt még megköszönte, hogy a bizalom "immár harminc éve töretlen" Magyarország iránt.

A KKM közleménye úgy folytatódik, hogy a Szijjártó által bemutatott beruházás keretein belül a cég 250 új munkahelyet hozott létre, így már több mint 1200 főre bővítette a budapesti szolgáltató központjának létszámát, melyhez a kormány 250 millió forinttal járult hozzá.

A Citi Budapest Szolgáltató Központ 2005. októberben alakult meg a Citibank lakossági és vállalati bankja mellett külön jogi személyiségként. A szolgáltató központ célja, hogy a bank saját belső, globális üzleti tevékenységét támogatja. Megalakulásakor az IT funkciók voltak fókuszban, a tevékenységi kör azonban hamarosan kibővült pénzügyi, valamint belső adatfeldolgozó funkciókkal - írta a minisztérium közleményben. 
 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!