szerző:
hvg.hu

Eddig többször is ugyanazt a forgatókönyvet használva nyert közvilágítás korszerűsítési tendert az Orbán Viktor vejéhez köthető Elios. A sikerkotta azonban olyan gyanús lett, hogy négy ügyben nyomozást folytat a rendőrség. Hirtelen a Miniszterelnökség is problémásnak talált egy új, e kottából készített projektkiírást.

A Direkt36 megszerezte a jászberényi közvilágítás-korszerűsítési közbeszerzési kiírás tervezetét, illetve a Miniszterelnökség március 13-án kelt minőség-ellenőrzési jelentését is.

Mivel a volt origósokból alakult oknyomozó csoport korábban már "közeli ismerettségbe" került a miniszterelnök vejének, Tiborcz István cégének állami támogatási sikersorozatához, nem túl meglepő módon érdekes összefüggésekre bukkantak azt követően, hogy a Miniszterelnökség visszadobta a jászberényi tervezetet. Annak ellenére tett így a Lázár János vezette tárca, hogy a kiírás szövege sok helyen szinte szó szerint is szerepelt már korábban olyan közbeszerzési kiírásokban, amelyeket aztán Orbán Viktor vejének cége, az Elios Innovatív Zrt. nyert meg.

Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István
©

A nettó 310 milló forintos projekttel kapcsolatosan az előzetes minőség-ellenőrzésen olyan sok kifogást emelt a jászberényi tervezettel szemben, hogy azt gyakorlatilag újra kell írni. Ellenkező esetben a közbeszerzési pályázat nem felelne meg az előírásoknak – írta a Direkt36. Meg azt is, hogy bár a hirtelen jött változás okairól megkérdezték a tárcát, és az esetről Jászberényt is, de utóbbi eddig nem reagált a megkeresésre, míg a Miniszterelnökség csupán annyit, hogy a kérdés nagyon összetett, ezért türelmet kérnek az újságírótól.

A város honlapján fellelhető jegyzőkönyvekből annyit sikerült eddig kihámozni, hogy a jászberényi uniós pályázatot is a Sistrade Kft. készítette elő – ennek tulajdonosa, Hamar Endre Tiborcz István korábbi eliosos üzlettársa. Ami azért érdekes, mert március végén a rendőrség 4 olyan közbeszerzés miatt indított nyomozást “versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűncselekmény gyanújával, ahol hasonló volt a szereposztás.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!