szerző:
hvg.hu

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója tegnap eltűnt az Interpol körözési listájáról, ahová két éve horvát korrupciós vádak miatt került fel - vette észre a Népszabadság. Egyszer már megesett hasonló, de a lap szerint "ez most komoly".

Hernádi Zsolt Mol-vezér már nem szerepel az Interpol körözési listáján – közölte a Népszabadság, amely arra jutott, hogy tegnap törölhették a körözését.

©

Az Interpol-intézkedést a beszámoló szerint nehéz nem összefüggésbe hozni azzal, hogy a zágrábi bíróság döntése értelmében épp tegnap engedték ki a börtönből az állítólagosan megvesztegetett felet, Ivo Sanadert. Rá ugyanis első fokon és jogerősen is börtönbüntetést szabtak ki, többek között a Hernádi-féle lefizetést is igaznak találva.

Ám a horvát Alkotmánybíróság négy hónapja visszadobta az ügyet első fokra, többek között felróva Sanader érdemi védekezési jogainak sérelmét. Mivel a Hernádi ellen kiadott elfogatóparancs alapja többek között az Ivo Sanader ellen hozott elsőfokú zágrábi ítélet, a Népszabadságnak szakértők azt mondták, nem kizárt, hogy ennek jogerős eltörlése megsemmisítette az ügyészségi körözés hivatkozási alapját.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!