szerző:
Németh András

Egy-két évtizeden belül gyökeresen átalakulnak a gyárak, ám még nem tudni, több vagy kevesebb embernek adnak-e majd munkát.

Ablak és lámpa nélküli, sötét csarnokok, gyorsan mozgó gépszörnyek, zaj és az emberi jelenlét teljes hiánya – ilyennek képzelték el pár évtizeddel ezelőtt a futurológusok a jövő gyárait. Mára kiderült: nagyobbat nem is tévedhettek volna. A jövő üzemei már megjelenőben vannak, s biztosnak tűnik, hogy bármennyire megokosodnak a gépek, még jó ideig nem fogják teljes egészében kiszorítani a hús-vér munkaerőt. Nemcsak a karbantartókra és a programozókra van szükség, hanem azokra az emberi kezekre is, amelyek elvégzik az ipari robotok számára még túl bonyolult műveleteket.

A teljes robotizáció helyett inkább emberek és automaták egymás mellett élése várható. Az együttműködő gépeket a kooperáció és a robot szavak összevonásával „cobotnak” nevezik, s a feladatuk a munkások kiszolgálása lesz. Az elv egyszerű, ám a megvalósítás jóval bonyolultabb. Az ipari robotok jó része biztonsági megfontolásokból ma ketrecbe zárva működik, s még jó pár évnek el kell telnie, amíg az emberekkel egy térbe engedik őket. A gyári munkásoknak viszont fel kell készülniük arra, hogy az eddiginél jóval rugalmasabban kell dolgozniuk: gyakoribbak lesznek a belső átcsoportosítások, sokszor a csarnokokban, menet közben kell megtanulni a szükséges tudnivalókat.

„A robotok feladata az erő, a pontosság és a gyorsaság szavatolása. Hiszen a gépek egyre ügyesebbek, okosabbak lesznek, egyre magasabb lesz az a használhatósági szint, amit képesek biztosítani, ám az emberek nem fognak eltűnni” – magyarázza Arató Márk, az SAP Hungary Kft. kommunikációs vezetője. Szerinte a jövő gyárai leginkább abban különböznek majd a régiektől, hogy a fizikai termelés csak a folyamat egy részét képezi, s a gyártók akkor lehetnek sikeresek, ha egyre több szolgáltatást is eladnak a vásárlóknak. Jó példa erre a német Kaeser kompresszorgyár, az iparág vezető cége. Néhány éve válságba került, amiből úgy sikerült kimásznia, hogy új termékei már komoly pluszszolgáltatásokat nyújtanak. Előre jelzik például az esetleges meghibásodásokat, így jelentősen javult az üzembiztonság. Hasonló utat jár be a korábban csupán gyártással foglalkozó brit Rolls-Royce is: olyan lízingcéget alapított, amely repülési órákat elszámolva ad bérbe hajtóműveket légitársaságoknak. Az üzlet bejött, a cég jövedelmének közel fele már a lízingből, illetve egyéb szolgáltatásokból származik.

Pizzakészítő japán robot bemutatója
©

A jövő gyárai csak akkor működhetnek jól, ha szuperszámítási képességgel is rendelkeznek. Az okos mérőműszerekből olyan mennyiségű információ árad a központi szerverek felé, aminek valós idejű feldolgozásához hatalmas teljesítményű számítógépek és a legújabb vállalatirányítási szoftverek kellenek. Az is valószínű, hogy a gyárak és a hozzájuk tartozó kiegészítő épületek – például raktárak – hálózatba lesznek kötve. Már léteznek olyan alkalmazások, amelyekkel a raktárba belépő munkások szemüvegére kivetítve jelennek meg a legfontosabb adatok: merre vannak a targoncák, melyik áru hol található, melyik raklapot kell kivinni a csarnokból. A hálózatok léte és a digitalizáció azonban csupán akkor válhat uralkodóvá, ha sikerül magasabb szintre emelni a kiberbiztonságot. A gyártók csak úgy fogják rábízni magukat a többségében felhőalapú szolgáltatásokra, ha teljesen biztosak benne, hogy az érzékeny gyártási és pénzügyi információk nem jutnak illetéktelen kezekbe.

A hálózatok csápjainak nyúlásával kibővülhet a gyártási kör, illetve hatékonyabbá válhat a termelés. A decentralizálttá váló folyamatba bekapcsolódhatnak a szabad kapacitással rendelkező kisüzemek vagy a „garázsműhelyekbe” beállított háromdimenziós nyomtatók. A cél immár nem a nagy gyártási mennyiség révén elérhető megtakarítás lesz, hanem a rugalmasság és a vevők mind teljesebb kiszolgálása. Az új technológiák ugyanis rövidesen valamennyi gyártó számára viszonylag olcsón elérhetőek lesznek, így a versenyben a gyorsaság és a termék mellé adott szolgáltatás minősége lesz a döntő. Meghatározó lesz az is, melyik cég végez fenntartható termelést: a jövő üzemeiben szinte semmit sem fognak eldobni, a hulladékot az eddiginél jobban igyekeznek majd felhasználni. A brit cukorgyárak többsége például már nem szabadul meg a cukorrépából maradt hulladéktól, hanem bioetanolt és takarmányt készít belőle.

Miközben egyre közelebb kerül a jövő gyárainak megvalósulása, a szakértők változatlanul arról vitatkoznak, mennyi munkahelyet szüntet meg a robotizálás, illetve automatizálás. A borúlátók attól tartanak, milliószám tűnnek el a munkahelyek, a kaliforniai Singularity Egyetem előrejelzései szerint világszerte megugorhat az állástalanok aránya, mivel a többi iparág képtelen lesz elég gyorsan felszívni a szalagok mellett fölöslegessé vált munkásokat. A statisztikák részben igazolják a félelmeket: Nagy-Britanniában, amely viszonylag jól áll a jövő gyárainak elterjesztésében, 1990 óta tíz százalékkal csökkent az iparban dolgozók száma, s az előrejelzések további visszaeséssel számolnak.

A Pew Research nevű amerikai kutatóintézet felmérése is megosztottságot mutat. A megkérdezett vállalatvezetők 48 százaléka szerint a robotizálás jelentős elbocsátásokhoz vezet, míg a válaszolók 52 százaléka úgy véli, a változások nem okoznak munkanélküliséget. „A történelem azt mutatja, hogy az új technológiák megjelenése több munkahelyet teremt, mint amennyit megsemmisít. Nincs okunk azt gondolni, hogy ezúttal másképpen lesz” – indokolta optimizmusát Vint Cerf, a Google vezérigazgató-helyettese, az internet egyik atyja. Hasonló következtetésre jutott Jonathan Grudin, a Microsoft egyik fejlesztője is. „Amikor a világ népessége pár százmillió volt, akkor világszerte pár százmillió állás létezett. Mindig is voltak munkanélküliek, ám amikor több milliárdra nőtt az emberek száma, akkor a munkahelyek száma is több milliárd lett. Soha sincs hiány tennivalóban, s ez a jövőben is így marad” – magyarázta.

NÉMETH ANDRÁS