szerző:
hvg.hu

Szintet lépett idén a Premier League, az angol fociklubokat üzletileg alaposan rendbe rakták, ám ezzel még mindig csak közelítik a mintaszerűen működő német bajnokságot. A spanyolok – üzleti értelemben – alulról próbálnak kapaszkodni.

Az angol focibajnokság legfelső osztálya (Premier League, PL) már 23 éve, azaz 1992 óta többé-kevésbé a jelenlegi szabályok szerint működik, de eddigi története nem mindig a pénzügyi sikerekről volt hangos. A fociklubok sokszor csak pénznyelő automataként működtek, és orosz milliárdosok játékszerei vagy arab sejkek kirakatvállalkozásai voltak.

Ahogy azonban arra a Financial Times is rámutat, az elmúlt időszakban már új befektetők legyeskednek a PL körül: megjelentek az amerikai magán-befektetésialapok. Márpedig ezek nem úgy gondolkodnak, mint Roman Abramovics a Chelsea-vel, feneketlen kutakba általában nem helyezik ki a pénzüket hobbiból.

A két legutóbbi üzlet (amikor az FC Bournemouth 25 százalékát megvette a PEAK6 nevű amerikai alap, és a Crystal Palace-ba beszállt két tengerentúli magánbefektető) nem az amerikaiak első belépője, hiszen a Manchester United, az Arsenal és a Liverpool is jó ideje a kezükben van, mégis ez a két üzlet az első példa arra, amikor profi pénzügyi befektetők már kisebbségi részesedést is hajlandóak vásárolni egy-egy első osztályú csapatban.

Arsenal - Manchester City mérkőzés Londonban 2015. december 21-én
©

Ennek pedig az az oka, hogy gazdasági értelemben a PL idén szintet lépett: az egekbe emelkedő bevételek mellett a klubok most már képesek féken tartani a költéseiket is. A bevételhez viszonyított nyereség ezzel olyan szintre emelkedett, amely a korábbinál sokkal biztonságosabb befektetési célponttá tette a csapatok üzemeltetőit.

Kis pénz, kis foci, kiesés

Az idei bajnokságban egyelőre kutyául szenvedő tavalyi bajnok, a Roman Abramovics orosz milliárdos pénzét még mindig égető Chelsea a 2014-15-ös szezont ugyan 23 millió fontos veszteséggel zárta, de az új tévészerződésnek és a szponzori együttműködéseknek köszönhetően idén már rekordbevételt érhet el. A PL-csapatok összesített üzemi szintű nyeresége tavaly 614 millió font volt, ami csaknem háromszorosa az eddigi rekordnak: a német első osztály 2012-13-as teljesítményének – ez pedig nagyon impozáns eredmény.

Végső soron a PL-ben igazolódni látszik az üzleti és a sportsikerek egymáshoz való kötöttsége, a Deloitte adatai szerint ugyanis 2013-14-ben üzemi szinten már csak egyetlen csapat termelt veszteséget, a Fulham, amely abban az évadban ki is esett a topligából.

A második vonalból való feljutás nem csak szurkolók szívét melengeti, hanem üzletileg is óriási dobásnak számít. Amikor a Crystal Palace a 2013-14-es bajnokságra feljutott a PL-be, a játékosokra költött bérek azonnal a korábbi összeg duplájára emelkedtek. Csakhogy a tévéközvetítéseknek és a szponzoroknak köszönhetően a bevétel ugyanebben az évadban 500 százalékkal lőtt ki.

Nagy pénz, nagy álmok, bukás

A problémát korábban mindig az jelentette, hogy a feljutó csapatok az új játékosok szerződtetésére és bérükre jóval többet költöttek, mint amit az emelkedő bevételek fedezni tudtak, ezért – bízva a tartós PL-ben maradásban – alaposan el kellett adósodniuk. A még a szűk európai elitbe való betöréssel is megpróbálkozók azonban hamar elvéreztek, a nagy álmokat szövő Leeds United például 2007-ben ment csődbe, a Portsmouth pedig két évvel később dőlt be, és azóta sem került egyik sem a feljutás közelébe.

A februárban megkötött, és a jövő évtől életbe lépő új televíziós jogdíjszerződés azonban a kisebb PL-klubokat is jóval kedvezőbb helyzetbe hozza, ekkortól már az utolsó helyen végző csapat is összességében több pénzt fog kapni ebből a kalapból, mint az idei bajnok. A PL olyannyira népszerű és eladható lett, hogy csak az Egyesült Királyságra vonatkozó tévés díjak értéke elérte az 5 milliárd fontot.

©
A magyar dobogósok a fasorban sincsenek

A legutóbbi magyar bajnok Videoton az elmúlt öt (naptári) évben sosem volt üzemi szinten nyereséges, sőt, a bevételéhez képest többnyire irtózatos veszteségekkel működött. Árbevétele 640 millió és 2,1 milliárd forint között elég hektikusan változott, tavaly például 1,68 milliárd forint volt, de üzemi szinten 1,4 milliárdos veszteséget mutatott ki. A Fehérvár F.C. Kft. egyébként a Futball-F 2007 Kft. tulajdona, amely áttételesen Garancsi István és Pap Géza birtokában van. Mivel a Vidit fenntartó cégnek 2014 végén nem sok hitele volt, a milliárdos lyukakat elvileg a tulajdonosoknak kellet betömködniük.

Az FTC Labdarúgó Zrt. bevétele 2010-14 között egyenletesen, és ráadásul nagy ütemben növekedett, öt év alatt 372 millió forintról 1,8 milliárdra ugrott fel. Az utóbbi két évben a Fradi már nyereséget termelt, 2013-ban üzemi szinten 227 millió, tavaly pedig 45 millió forintot. A tulajdonos ez esetben a Ferencvárosi Torna Klub, a (luxemburgi bejegyzésű) Fotex Holdingnak már csak 0,01 százalékos jelképes részesedése van a csapatban.

Ha a Videoton és a Fradi az üzlet méretét tekintve eltörpül a nemzetközi nagyágyúk mellett, a tavalyi harmadik MTK már nagyítóval sem látszik: árbevétele 455 millió forint volt, amihez ráadásul üzemi szinten 311 milliós veszteség társult. A csapat fenntartója 2011 óta vaskosan negatívban van, legutóbbi jó évét 2010-ben zárta, akkor még 810 millió forint bevétel mellett 247 millió forint profitot termelt.

A magyar megyei szinten is érdekes dolgok történnek, erről a cikk végén levő keretes írásunk szól.

Mindez oda vezetett, hogy a PL-ben egy középcsapat (amely a négy nagy klub, az Arsenal, a Chelsea, a Manchester City és a Manchester United után foglal stabil helyet a mezőnyben) ma már 120-150 millió fontot ér. Ez azt is jelenti például, hogy az Aston Villát 2006-ban 62 millió fontért megszerző új tulajdonos, Randy Lerner meglehetősen jó üzletet csinált, és a West Hamet 2010-ben 100 millió fontra értékelő tranzakció haszonhúzói is dörzsölhetik a tenyerüket.

A németek nem szeretik a hitelt

Amit a PL még csak most ízlelget, azt a Bundesliga már évek óta produkálja, a német precizitással szervezett és vezetett német bajnokság óriási pénzgyár is egyben. A Bundesliga 2012-13-ban 383,5 millió euró nyereséget termelt, de úgy, hogy a 18 csapatból 17-nek egyetlen euró hitele sem volt, és üzemi szinten pozitívban volt. Ebben az évadban a PL-ben még 17 csapatnak volt üzemi szinten negatív eredménye, innen sikerült mára behozni a Bundesligát két év alatt, de csak úgy, hogy a sokszor óriási adósságokat még nyögik az angolok.

Az angol eladósodásnak az a következménye, hogy a PL-csapatoknak annyi pénzt kell kisajtolniuk a nézőkből, amennyit csak lehet, ezért Angliában a jegybevétel általában a második legnagyobb bevételi forrás a tévés jogdíjak után. Míg Németországban az átlagos jegyár mindössze 23 euró, Angliában még a legolcsóbb jegyekből számol átlag is több ennél: 29 euró körül mozog.

Az angoloknál az éves bérlet árai nagy szórást mutatnak, de általánosságban igaz, hogy legalább tízszer annyiba kerülnek, mint egy Bayern München- vagy akár Barcelona-bérlet.

A németek annyira ellenzik a klubok eladósodását (és ezzel a jegyárak emelését), hogy a szabályok szerint egyetlen befektető sem szerezhet egy csapatban 49 százaléknál nagyobb tulajdont, és az irányítási jogokat biztosító részesedésnek mindig a klubnál kell maradnia, hogy ne döntően ne az üzleti kockázat vezérelje a döntéseket. Mivel a jegybevételeknek alacsonyan kell maradniuk, a német csapatok vezetőinek máshonnan kell biztosítani a bevételeket, ezért a szponzori támogatási módszerek garmadáját fejlesztették már ki.

Csak a Real, no meg a Barca

A harmadik nagy európai bajnokság a spanyol La Liga egészen más képet mutat. Egyrészt a bajnokság mindig is túlzottan csak kétszereplős volt, a Barcelona és a Real Madrid olyannyira kiemelkedik a mezőnyből, és világszerte is gyakorlatilag lefedi a spanyol focihoz kapcsolódó üzleteket, hogy tartós aránytalanságot produkál.

Az elmúlt évek spanyol gazdasági válsága, a fiatalok körében óriásira ugró munkanélküliség és az elszegényedés miatt a nézők száma csökkent, a klubok eladósodása nőtt, és még az is előfordult, hogy olyan patinás csapatot kellett állami segítséggel megmenteni a csődtől, mint a Valencia. (A Bundesligában az átlagos nézőszám 42 ezer, a PL-ben 37 ezer, a La Ligában viszont csak 27 ezer fő körül van.)

A spanyol klubok a Real Madrid kivételével az elmúlt 15 évben nem tudták kereskedelmi értelemben annyira meghódítani a világot, mint például az angolok. Míg a Manchester United 2000 és 2010 között a globális marketingkampányainak köszönhetően megháromszorozta a bevételét, a Barcelona gyakorlatilag semmit sem fejlődött. A klubok későn eszméltek, és bár ma már fejlődnek, még mindig lemaradásban vannak.

A tévés díjakról sokáig külön-külön állapodtak meg a klubok, és így összességében a pénz fele a két nagy csapatnál landolt, fenntartva ezzel a status quót. Az új szerződést viszont már a La Liga kötötte, és egészen másképp osztotta el a bevételek: 10 százalékát megkapják a második ligás klubok, 45 százalékát egyenlően osztják el a topliga 20 csapata között, 22,5 százalékot az elmúlt évek eredményei alapján adnak oda, a maradékot pedig a nézőszámok és egyéb kritériumok alapján ítélnek oda.

Van, ahol közmunkások, akik a magyar megyei másodosztályban fociznak

Fischer Pál 37 évesen, 2003-ban a Nógrád megyei kistelepülés, Magyargéc csapatába igazolt, levezetésképpen a Fradiban és az Ajaxban eltöltött futballkarrierje után. Hogy mennyi pénzt kapott azért, hogy az akkor az NB III.-ban szereplő csapatot erősítse, a mai napig nem lehet tudni pontosan. Annyi bizonyos, volt bőven pénz az alig ötszáz fős település egyesületénél, amelynek fő támogatói a „Nógrádmegyeri Vállalkozók” voltak, így, nagybetűkkel virított a játékosok mezén a felirat. Fischer mellett a volt csepeli Oláh Bélát és az egykor a Vasasban játszó Kecskés Attilát is sikerült megszerezniük. A korábban szebb időket látott, a 90-es években NB I. B-ben szereplő Salgótarjáni BTC több játékosa is megfordult a Magyargécben, amely néhány év alatt a megyei másodosztályból jutott fel NB-s szintre.

Természetesen a nagy neveknek fizetés is járt, valószínűleg nem szerény. Ehhez hasonló történet kevés van a magyar futballtörténetben, a jelenség azonban tetten érhető. Ha egy csapat összeáll, s mellé áll egy-két támogató, akkor jönnek az új igazolások, a falubéli játékosok közül már egyre többen kispadra, vagy teljesen kiszorulnak.

De mennyit lehet egy általában a megyei 1. osztály és az NB III. között liftező csapatban keresni?

Települések és a csapataik nevének említése nélkül felsorolunk pár példát azok közül, amit munkatársunk megismert az utóbbi években.

A legalsó szinten, a megyei harmadosztályban a fizetség a játék öröme, s esetleg egy-egy bográcsos étel, vagy egy-két láda sör a csapatnak vasárnaponként, persze, amikor nyer a csapat. Ha veszítenek, általában csak egy rekesz folyékony kenyér jut a gárdának, a többit saját zsebből kell állniuk.

A megyei másodosztályban már előfordul, hogy a településtől vagy egy-egy vállalkozótól csurran-cseppen valami a játékosoknak, vagy legalábbis néhánynak közülük, akik, „ügyesebbek” vagy gólerősebbek. Tudunk egy olyan Békés megyei településről, ahol a csapat egy részének a közmunka a fizetség. Valójában nem kell bejárniuk közmunkára dolgozni, maszekolhatnak, feketézhetek mellette, a közmunkás bért a játékért kapják, de el is várják tőlük, hogy a megye II.-ben hasítsanak.

Ha egy csapat arra aspirál, hogy feljusson a megyei első osztályba, akkor azonban általában a zsebébe kell nyúlnia. Ritka az olyan kistelepülés, ahol csupán a helyi tehetségekkel osztályt tudnak lépni. Kellenek a szponzorok, hogy „légióst” tudjanak igazolni, akiknek általában az útiköltség, s megyei másodosztályban fejenként 20-30 ezer, nagyon ritka esetben 40 ezer forint dukál.

A megyei első osztályban már általánosabb, hogy a játékosok nagy része kap valamennyi „fizetést.” Az, hogy ki mennyit, a teljesítmény is befolyásolja természetesen, ahogy az edzések száma is. Egy tehetősebb Baranya megyei csapatnál, amely évek óta az NB III és a megyei első osztály között ingázik, heti négy edzéssel és egy nyerő szériával havonta 60 ezer forintot is meg lehet keresni. Persze, szül némi ellentétet a helyiek és a „légiósok” között, ha a fizetések elosztása nem egyenlő, de ezt általában az eredmények és a prémiumok kioltják.

Az NB III. alsó- és felsőháza között is nagyok a különbségek, itt már a juttatások munkahellyel, vagy albérlettel is ki vannak egészítve.

Ausztria azonban nagy szívóerővel rendelkezik. Az osztrák heted- és nyolcadosztályban ugyanis több mint egy évtizede több tucatnyi magyar játékos játszik, akik az NB III.-as vagy a megyei első osztályú csapatokból igazolnak külföldre, egykori ismerősök, játékostársak segítségével. Ezekben az osztályokban heti egy edzéssel, és a hétvégenkénti mérkőzéssel havi ezer eurót, vagyis úgy 300 ezer forintot is meg lehet keresni.

Cikk megosztása
Címkék