szerző:

Továbbra is alulértékelt a forint a dollárhoz képest, bár a magyar fizetőeszköz ebből a szempontból jóval elmarad a világ legalulértékeltebb valutájához, a venezuelai bolivarhoz hasonlítva - derült ki az Economist legfrissebb Big Mac-indexéből.

A dollárhoz képest a forint 37,6 százalékkal volt alulértékelt idén januárban, azaz Magyarország dollárban számolva még mindig az aránylag olcsó országok közé tartozik - derült ki az Economist legújabb Big Mac-indexéből.

A Big Mac 900 forintba került Magyarországon január 6-án, ami 3,08 dollárnak felelt meg. Az összehasonlítás alapjául szolgáló USA-ban egy Big Mac ezzel szemben 4,93 dollárba került, míg a lista végén található, azaz a legalulértékeltebb valutával rendelkező Venezuelában pedig átszámítva 0,66 dollárba került a szendvics.

A listán a legtöbb valuta alulértékeltnek tűnik a dollárhoz képest, aminek részben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelése és a nyersanyagárak 2014 közepe óta tartó zuhanása áll.

©

Az Economist, amely 1986 óta alkalmazza ezt a mérőeszközt, a világ sok országában árult McDonald's-szendvics dollárra átszámolt helyi átlagárát teszi meg az áru- és szolgáltatásárak összehasonlító mércéjének, mivel e termékben mindenhol nagyjából ugyanazok az összetevők vannak.

Így a The Economist elemzői szerint a Big Mac alkalmas annak mérésére, hogy hosszú távon mennyire érvényesül a vásárlóerő-paritás elvileg árfolyam-kiigazító - és így értékkiegyenlítő - hatása az egyes térségekben kapható azonos szolgáltatási és árutermék-kosarak esetében.