szerző:

A nagyvállalkozó szerint Orbán saját környezetének a foglya, és megesik, hogy félrevezetik. A Figyelőnek adott interjúból kiderül, hogy Demján Sándor számos kormánytag és kormányközeli személy teljesítményével elégedett: felsorolta Lázárt, Csányit, Varga Mihályt és Matolcsyt is. Beszélt a TriGranit részleges eladásáról és arról is, hogy egyelőre nem óhajt Magyarországon ingatlant fejleszteni, bár az alacsony kamat kedvez az ingatlanberuházásoknak. A VOSZ elnöke földrengésszerű változásra számít a közszférában, amit az általa vezetett szövetség teljes mértékben támogat.

Demján Sándor két és fél éve nem beszélt érdemben Orbán Viktorral, "legfeljebb futballmeccsen futottunk össze egy-egy kézfogás erejéig" – derült ki a nagyvállalkozó Figyelőnek adott interjújából.

A nagyvállalkozó szavai szerint Orbán saját környezetének a foglya, "ez egy 'jó tradíció' Magyarországon, itt mindenkit bekerítenek" – fogalmazott. Demján viszont úgy látja, aki vitatkozik az emberrel, az a jóakarója, aki pedig mindig egyetért, a sírásója. "Valószínűleg Orbán Viktort is körülveszi egy ilyen csapat", bizonyos esetekben félre is informálták a miniszterelnököt, például a takarékszövetkezeti rendszer átalakításánál – mondta Demján, hozzátéve, hogy ő nyílt levélben meg is írta erről a VOSZ álláspontját. Demján szerint rút anyagi érdekek álltak a rendszer átszervezése mögött, és Orbán is rá fog jönni a tévedésére.

©

Demján ugyanakkor Lázár Jánosnak a VOSZ vállalkozók napján mondott beszéde alapján most lát lehetőséget az állami apparátus jelentős átalakítására és további érdemi adócsökkentésre. Akár több százezer ember átképzésére, vállalati szférába terelésére most sokkal jobbak az esélyek, mint 2010-ben voltak, így érdemi állami kiadáscsökkentés indulhat – mondta Demján. "Ha most belekezd a kormányzat, akkor a VOSZ teljes mellszélességgel támogatja" – ígérte a vállalkozó, aki állítása szerint már 2003-ban jelezte, hogy több százezer felesleges állami alkalmazott van.

Amikor Demjánt arról kérdezték, valóban szerepe volt-e a Lázár János és Csányi Sándor OTP-vezér közötti konfliktus elsimításában, úgy felelt, ő nem lobbizott ezért, de mindkét szakember teljesítményét elismeri. Csányi Sándor MLSZ-elnöksége nélkül "nincs Eb-szereplésünk", a Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azt képviseli, hogy "rend, döntés, gyorsaság legyen a kormányban".

A VOSZ elnöke az interjúban kiemelte még Varga Mihályt, a "kitűnő minisztert" és Matolcsy György MNB-elnököt, aki szerinte "nagyszerű monetáris politikát visz".

"Mindig hálás leszek Medgyessynek és Gyurcsánynak"

Az üzletember elmondta azt is, hogy félmilliárd eurónál is magasabb áron értékesítette tavaly a TPG csoportnak a TriGranit egy részét és a márkanevet. Ha a plázastop megszűnik, itthon is fejleszt majd, egyébként Kelet-Európában keres új lehetőségeket új cége, a Gránit-Pólus. Erről azt mondta, "mindig hálás leszek Medgyessy Péternek és Gyurcsány Ferencnek, akik miniszterelnökként azt üzenték, hogy ha nem tetszik, akkor el lehet innen menni".

Az interjúból kiderül az is, hogy lezárult az Arcadom és a kishitelezők ügye, mert az üzletember a magánvagyonából kártalanította a tényleges munkát elvégző kkv-kat, "holott nekem mint fővállalkozónak nem vagy csak kisebb részben fizettek". Az Arcadom Demján csődbe ment építőipari cége, amelyen saját bevallása szerint összesen körülbelül 10 milliárd forintot bukott. "Az Arcadom befejezte, én pedig nem óhajtok itthon építőiparral foglalkozni" – fogalmazott.

Demján Sándor véleménye szerint az alacsony kamatkörnyezet hosszabb ideig is fennmaradhat, ami segíti az ingatlanpiacot. A világgazdaság története szerinte azt mutatja, hogy alacsony kamatok idejére esik a nagy építkezések időszaka, mert a megtakarítások elvándorolnak az ingatlanberuházások felé.

Cikk megosztása
Címkék