szerző:
hvg.hu

Nem lesz kész a 3-as metró felújítása a 2017-es vizes vébére, sőt lehet, hogy pont pótlóbuszokkal kell majd a nézőknek zötykölődniük – írja a Népszabadság.

A Népszabadság pénteki száma szerint a főváros vezetése belátta, hogy nem lesz kész a 3-as metró felújítása a 2017-es vizes vb idejére, sőt ahelyett, hogy a felújított metróval járnának a nézők az új Dagály uszodakomplexumba, lehet, hogy az éppen akkor zajló felújítás miatt pótlóbuszokkal kell majd utazniuk.

A kivitelezői tendert január elején kellett volna kiírni, de a napilap szerint ez tavasz előtt aligha történik meg, a Főmterv kivitelezési terveit ugyanis rendszeresen több száz oldalas hibajegyzékkel küldi vissza a BKV, a BKK, és a Budapest Közút Zrt.

©

A metrófelújítási elképzelések is egyre fapadosabbá válnak, a legolcsóbb, 109 milliárd forintba kerülő változatban például már nincs benne az utasforgalom által elzárt területek megújítása, és az akadálymentesítésről, a liftek építéséről is lemondtak, annak ellenére, hogy a Népszabadság cikke szerint ez a lépés a felújításra kért uniós támogatásokat is veszélyezteti.

A napilap cikke szerint ráadásul a 3-as metró alagútja fölötti födém erősen vizesedik, ehhez újra kellene szigetelni úgy, hogy felülről férjenek hozzá, márpedig ehhez a fölötte vezető forgalmat máshová kell terelni. A főváros a lap szerint aligha vállalja be, hogy az Árpád hídi csomópont, vagy a Nagyvárad tér és az Üllői út lezárásával tovább borzolja a kedélyeket, ezért inkább a födémen belül vezetik majd el a vizet, ami azonban félmegoldás.

Cikk megosztása
Címkék