szerző:
MTI

Tizenegyezerrel többen tették le tavaly a KRESZ-vizsgát, mint az azt megelőző évben, a vizsgadíjakból pedig 3 milliárd forint folyt be – írta a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) adataira hivatkozva a Világgazdaság.

Sikeres vizsgát 114 ezer 674 ember tett – tudta meg a VG az NKH-tól. KRESZ-vizsgára mintegy harmincezerrel jelentkeztek többen, mint 2014-ben, ilyen nagy érdeklődés 2010 óta nem volt – olvasható a cikkben.

A vizsgadíjakból 300 millióval több folyt be 2015-ben mint 2014-ben. A cikk szerint egy B kategóriás jogosítvány megszerzése 200 ezer forintba is kerülhet.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!