szerző:

Nyilvánosságra hozta a kiskereskedelmi különadóról szóló törvénytervezetet a lengyel pénzügyminisztérium hétfőn este, a tárca honlapján megjelent tervezet szerint a különadó progresszív lenne, a hétvégi árusításra pluszterheket róna Lengyelországban, és az idén mintegy 0,45 milliárd eurónak megfelelő költségvetési bevételt hozna.

A havi bevétel alapján kiszabott adót a korábban fontolgatott tervtől eltérően nem kötik ahhoz, hogy a boltoknak legalább 250 négyzetméteres hasznos alapterületük legyen, csak a havi 1,5 millió zloty (0,34 millió euró) nettó bevételi küszöbhöz. 

A havi 300 millió zlotynál  (mintegy 67 millió eurónál) alacsonyabb bevételt kimutató cégeket 0,7 százalékos különadó terhelné majd, az ennél magasabb bevételeket 1,3 százalékos adókulcs szerint adóztatnák meg.

A szombaton, vasárnap és a munkaszüneti napokon folytatott árusítást 1,9 százalékos kulcs terhelné.

A törvénytervezetben feltételezett mintegy 2 milliárd zloty (0,45 milliárd eurót) költségvetési bevételből az év első felében bevezetendő családtámogatási programot fedeznék.

A tárca közleménye szerint a márciustól bevezetendő különadó a lengyel kiskereskedelmi piac telítettségére, az ezzel járó erős konkurenciára tekintettel nem eredményezi majd ki a kiskereskedelmi árak emelését.