szerző:
hvg.hu

Bár a jegybank már észrevette a szabályozás gyengeségét és figyelmeztetést is kiadott, továbbra is virul az uzsorkölcsön "üzletág". Az MNB öt zálogcég ellen folytat – egyelőre – fogyasztóvédelmi vizsgálatot.

Egy trükköt alkalmazva vígan működnek manapság is olyan vállalkozások, amelyek elképesztő haszonnal (thm-mel) adtak kölcsön a megszorultaknak – többnyire kispénzű, megszorult embereknek. A jegybank azonban büntetés helyett egyelőre fogyasztóvédelmi vizsgálatot folytat öt zálogcég ellen – írja a Napi.hu. A szóban forgó cégek a kedvező teljes hiteldíjmutatóval (thm) és a futamidővel ügyeskedtek. Az érintett több ezer vagy tízezer ügyfél persze ezt nem vette észre, így két lehetőség közül választhatott: kifizette az uzsorának is tartható kamatot vagy bennhagyta az ékszert a zálogházban.

Felügyeleti szerepében az MNB a Napi.hu korábbi cikkének megjelenése után vizsgálni kezdte az érintett zálogházakat. A kifogásolt gyakorlat folytatásának megszüntetése érdekében 2015 júniusában a jegybank 75 kézizálogkölcsönt nyújtó piaci szereplőnek küldött fogyasztóvédelmi figyelmeztetést. A figyelmeztetés ellenére azonban maradt öt olyan kézizálogkölcsönt nyújtó intézmény, ahol továbbra is folyik az uzsorahitel jellegű zálogházi gyakorlat.

További részleteket itt lehet olvasni.

Cikk megosztása
Címkék