szerző:

Úttörő módon, jelentős anyagi támogatást ad a brit kormány négy városnak ahhoz, hogy azokban a villanyautós infrastruktúrát radikális tempóban fejleszthessék. A forintra átszámoltan több mint 16 milliárdból London kap a legkevesebbet.

40 millió font, azaz több mint 16 milliárd forint támogatást nyújt az Egyesült Királyság négy városnak ahhoz, hogy népszerűvé tegye az elektromos autókat. Nottingham, Bristol, Milton Keynes, és London a "Go Ultra Low City Scheme" (nagyjából: Előre, az ultra alacsony kibocsátási szintű városokért") nevet viselő programban pályázott központi keretre.
 
A Sustainnovate írta meg, hogy a négy nyertes város városspecifikus terveket adott be, melynek elsősorban azt kellett bizonyítania, hogy ha megvalósulnak, csökken a városi légszennyezettsége, és kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki. A projektben elektromos autók töltőállomáshálózatának kiépítése elektromos autók közlekedését segítő rendelkezések és közlekedési átalakítások, EV-specifikus parkolóhelyek kiépítése is szerepelt.

God save the Queen
©

Patrick McLoughlin közlekedési miniszter azeredményhirdetésen azt mondta, hogy szeretne kifejezetten sokkal több zöldebb járművet látni az országutakon és a városokban. Hozzátette: "büszke vagyok arra, hogy ezt a törekvést az Egyesült Királyság kormánya a világon úttörőként, összesen 40 millió font támogatással elősegítheti".

A teljes összeget a városok nem egészen egyenlő módon kapják: 13 milliót kap Milton Keynes, 9 milliót Bristol, 7 milliót Nottingham és 6 millió fontot az a londoni terv, melyben elsősorban a Hackney és Westminster városrészekbe tervezett fejlesztések kezdődnek el.