szerző:

Az ügyészség vádat emelt egy felszámolócég tagja és részvényese ellen, aki 2011-ben 200 ezer eurót kért azért, hogy egy adós cég ingatlanjai nyilvános pályázaton a megrendelő birtokába kerüljenek. Az ügyfél nem fizetett, hanem a rendőrséghez fordult.

Gazdálkodó szervezet tagja által elkövetett vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat egy budapesti férfi ellen a XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A férfi a vád szerint egy felszámolócég tagjaként és részvényeseként jogtalan előnyt kért egy pályázat eredményének befolyásolásáért. A felszámolócég 2011 végén nyilvános pályázatot írt ki egy felszámolás alatt álló gazdasági társaság
tulajdonában lévő vagyontárgyak értékesítésére.

Egy cég egy adós gazdasági társaság egyes ingatlanjai, illetve egyéb vagyontárgyainak megvásárlása iránt érdeklődött náluk. A cég képviselője ennek során került kapcsolatba – az általa a felszámoló cég döntéshozójaként ismert – vádlottal. A vádlott ezután többször személyesen találkozott a cég képviselőjével azért, hogy a vagyontárgyak megvásárlásának feltételeiről egyeztessenek.

Az egyik ilyen találkozó alkalmával a vádlott felajánlotta a férfinak, hogy 200 ezer euróért (mai árfolyamon mintegy 62 millió forintért) cserébe elintézi, hogy a nyilvános pályázat keretében a férfi által képviselt cég ingatlanvásárlási ajánlata nyerjen. A cég képviselője visszautasította az ajánlatot. A pályázati eljárást – megfelelő ajánlat hiányában – eredménytelennek nyilvánítottak.

A felszámolócég 2012 februárjában az adós gazdasági társaság vagyontárgyainak értékesítésére újabb nyilvános pályázatot írt ki, ebből az alkalomból a vádlott ismét találkozott az előbbi cég képviselőjével. A férfi azonban ekkorra már feltárta a rendőrség előtt a vádlott korábbi korrupciós ajánlatát, és az újabb találkozóról is beszámolt a rendőröknek.

A 2012. márciusi találkozón a vádlott megismételte korábbi korrupciós ajánlatát, amit a cég képviselője – a rendőrökkel megbeszélteknek megfelelően – elfogadott. A végső megállapodás szerinti 100 ezer euró kenőpénzt a vádlott által megadott számlára kellett volna átutalni – fiktív számlával leplezve. A pénz átutalására nem került sor; a cég képviselőjének feljelentésére a vádlottal szemben büntetőeljárás indult.

A kerületi ügyészség vádat emelt, a vádiratban szereplő bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.