szerző:

A legtöbbe az informatikai fejlesztés került tavaly a nemzetgazdasági tárcának, de sokat költöttek a karácsonyi ünnepségre is – írta a Világgazdaság.

Több mint 23 millió forintot költött el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tavaly a karácsonyi ünnepségre – derült ki a VG szerint a tárca honlapján közzétett szerződéses listából.

A közzétett adatok szerint a december 17-én a Millenárisban tartott ünnepség állófogadására és az ehhez szükséges bútorok bérlésére az ilyen tevékenységgel foglalkozó Bourbon Group vezetőinek érdekeltségében álló IZ-s Kft.-vel szerződtek majdnem 20 millió forint értékben.

Ezen kívül az előadó-művészetet kiegészítő tevékenységgel foglalkozó Bambi Entertainment Kft. összesen bruttó 3,1 millió forintot kapott az „ünnepség megtartásához kapcsolódó szolgáltatások biztosítására, ami a lebonyolítástól a hangosításon át a takarításig szinte mindent lefedett.

A cég egyébként az állami kézben lévő Millenárishoz is köthető, hiszen tulajdonosa, Fodor Péter az intézmény vezető rendezvényszervezőjeként is szerepel.

Később az NGM közleményt adott ki a cikkel kapcsolatban. Ebben azt írták, hogy a valóságban a rendezvény lebonyolításával az állami tulajdonú Millenáris Nonprotit Kft.-t bízták meg és a tárca a teljes költséget, bruttó 25,9 millió forintot a működési költség évközbeni megtakarításából fedezte. Azt is hozzátették, hogy a rendezvényre az NGM 2200 dolgozója kapott meghívást.

A minisztérium tavaly összesen 1237 darab szerződést kötött, ezek közül mintegy ezer esik ötmillió forint nettó alá, és 266 szerződés pedig ennél nagyobb értéket tartalmaz. A két legnagyobb értékű szerződést a Microsofttal kötötték, a társaság uniós projektben bruttó 634 millió forintot számítástechnikai fejlesztésre, 594 milliót pedig informatikai szolgáltatásra számlázhatott ki - írta a VG.