szerző:

A "migránsáradat sokba került a vasúttársaságnak" – állapította meg a Magyar Nemzet –, ugyanis a jelek szerint főként hatósági intézkedések miatt vesztegeltek a vonatok a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon, s emiatt kellett perkálnia a MÁV-nak.

Összesen csaknem 110 millió forint kártérítést fizetett ki tavaly közel 12 ezer esetben a MÁV Zrt., javarészt késések miatt – írta a Magyar Nemzet keddi számában a vasúttársaság tájékoztatása alapján.

A belföldi átalány kártérítés 7400 esetet és 8,8 millió forintot tett ki, nemzetközi viszonylatban azonban 4450 eset és 100 milliós kártérítés volt. Ennek oka elsősorban a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon közlekedő szerelvények késése, illetve a forgalom átmeneti szünetelése volt főként rendőrségi intézkedések, hatósági ellenőrzések miatt.

A belföldi esetek és kártérítési összegek száma csökkent, nemzetközi viszonylatban viszont jelentős növekedés volt tavaly. "A jelek szerint a migránsáradat sokba került a vasúttársaságnak" – írja a lap.

©