szerző:
MTI

Feltűnést keltett a hazai árampiacon, hogy egy nagy távközlési társaság Bulgáriából kezdett megújuló forrásból származó áramot importálni – közölte a Világgazdaság.

A meglepetést egyrészt a beszerzés ténye okozta, hiszen Magyarországon ma alig akar valaki piaci áron zöldáramot venni, másrészt az, hogy importálni kellett, pedig bőven hazai forrás is – közölte a VG. Tavaly a zöldáram adta teljes villamosenergia-termelésünk tizedét.

Az import egyik kézenfekvő magyarázata az, hogy a bulgáriai forrás olcsóbb. A lap úgy tudja, hogy a hírt bejelentő eladó, az Euró­pa-szerte 47 vízerőmű áramával kereskedő Energo-Pro Trading EAD további három-négy hazai társasággal is tárgyal.

Az import másik oka egy villamosenergia-kereskedő szerint az lehet, hogy a hazai áramtőzsdén hozzáférhető zöldáram kicsit „piszkos”. E termék a kötelező átvételi rendszerből (KÁT) származik, amelybe bekerül egyebek közt a biomassza-szén tüzelésű erőművek árama is.

Külföldön tehetősebb magánszemélyek, vállalatok, önkormányzatok megfizetik a zöldáram felárát. „Magyarországon ez még nem igazán imázsnövelő. Inkább Németországban van rá példa, hogy valaki a második vagy a harmadik BMW-je megvásárlása helyett átáll a megújuló áram használatára” – mondta Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport kommunikációs igazgatója.

Pedig a kereskedők várják a vevőket. Az Elmű-Émász a Hernádra és a Sajóra telepített vízerőművei áramát kínálja, az E.On norvégiai termékkel próbálkozik, az EDF Démász az ellátási területén lévő zölderőművekkel elégítené ki az igényeket, az MVM Partner pedig hazai portfóliójából és importból is kínál ilyen terméket.

Cikk megosztása
Címkék