Szinte ugyanarra a vizsgálatra köteleztek a nagy magyar kamionosképzésen, amelyet egyszer már megcsináltam. Kiderült, hogy ha magam, a saját kontómra csinálnám a képzést, 2 hónap alatt végeznék is vele, két hét alatt be is hozná az árát a díj, ezzel szemben az állami mentorálás mellett elképesztően vontatottan zajlik a projekt, 8-10 hónapba is beletelik. Világossá vált, hogy a nyugatihoz közeli bérek megadását nem lehet megspórolni. Sorozatunk befejező része.

A saját szemünkkal akartuk megnézni azt, hogyan zajlik, hány akadályon keresztül vezet a nagy magyar kamionos képzés. Ezért beléptünk a programba.

Az első és a második részből kiderült, hogy:

  • az állami programnak már az első komolytalan megmérettetésen hazament a jelentkezők fele,
  • a szimulátoros vezetésen elcsaptam minden szarvast és összetörtem egy kamiont,
  • miután beszélgettem egy pszichológussal, alkalmasnak találtak a képzésre,
  • de alig volt cég, amelyhez szerződhettem volna,
  • és 50 jelentkező közül csak páran jutottak el oda, hogy elkezdhetik a tanfolyamot.

Szóval várnak a fuvarozó cégek 6000 kamionsofőrt, ám mi csak 1000-1300-an maradhattunk, akik egyáltalán eljutottak a konkrét cégekkel való beszélgetésekig. Hát innen folytattam.

2016. január vége, célegyenesbe fordulok

El kellett tehát mennem PÁV-vizsgálatra, annak ellenére, hogy egy teljesen hasonló felmérést már megcsináltattak velem. Itt is hasonló arcok álltak sorba, mint eddig mindenhol, a vizsgálat pedig gyakorlatilag ugyanaz volt, amit már decemberben letudtam. Megint pszichológussal kellett beszélgetnem, de itt is egy sokat látott ember ült, akivel kedélyesen elcsevegtünk.

Gyanítom, hogy az ekkorra már amúgy is erősen megfogyatkozott csapat itt is tovább olvadt, mert a teszteket többen nem tudták elég jó eredménnyel megoldani. Ők újra próbálkozhattak és/vagy nem kapták meg határozatlan időre a munkához szükséges PÁV-minősítésüket.

©

Az OFA-nak (a program állami szervezőjének) ismét jeleztem, hogy nekem már minden papírom megvan, de még mindig csak egyetlen cég konkrét ajánlatát ismerem, és ez így nem jó, így nem tudok aláírni semmit. Végül elég nehezen, de sikerült eljutnom oda, hogy szervezzenek be egy másik céges meghallgatásra is. A Waberer’s-t választottam, mert ez az a társaság, amelyhez sokan be akarnak jutni, de nagyon sok mendemondát lehet hallani arról, hogy milyen fizetést és milyen munkakörülményeket kínál.

2016. február, itt gurul a havi nettó 440 000

A Waberer’s személyre szóló tájékoztatóján már csak ketten voltunk, de így is azt mondták, náluk nincs hiány jelentkezőkből. Valószínű, hogy ez a cég nyertese lesz a programnak. A tájékoztatás profi volt, még a leendő tanulmányi szerződés mintáját is bemutatták, hagytak időt az átolvasására, és csak utána kezdtünk beszélni a részletekről. Érezhetően nagy fluktuációval dolgoznak, rutinszerűen vesznek fel új embereket.

A potenciális nemzetközi kamionsofőröknek a legnagyobb magyar fuvaroscég ezt kínálja:

  • Havi nettó 121 ezer forintos bejelentett bér (10 ezerrel a bruttó minimálbér felett).
  • A külföldön töltött munkanapokra 40 eurós (úgy 12 ezer forintos), vasárnapra és ünnepnapra 15 eurós (úgy 4500 forintos) napidíj (nem tévedés, munkaszüneti napra kevesebb jár).
  • Üzemanyagnormát kell tartani, amelynek megléte esetén 8 forint jár kilométerenként (ez a tétel tehát 4-14 forint között szóródhat a sofőr vezetési stílusa, az ellenszél, a hátszél, a dugók és még számos előre nem látható körülmény miatt). Havonta átlagosan 10 ezer kilométert kell levezetni.
  • Ha a sofőr ragaszkodik hozzá, hogy mindig ugyanazzal a kamionnal menjen, akkor havonta csak pár napot tölthet itthon, ha nem, akkor 3 hét után jár 1 hét otthonlét.
  • Éves szabadságot adnak rendesen, a balatonvilágosi céges üdülőt lehet használni, hangoskönyvtáruk van (!), lakásvásárlási hitelt tudnak adni, és van flottacsomagjuk a bankokhoz is (a mobiltársaságokhoz is, de az már annyira alap, hogy szinte kár külön említeni).
  • A tanfolyam idejére havi 40 ezer forintot ad a cég, a munkába lépés után 1-2 hónapig oktatósofőrrel együtt kell menni, erre az időre azonban nem jár a 40 eurós napidíj, csak a 15 eurós.

Ha mindezt összeadom, akkor egy háromhetenként hazajáró kamionosnak 440 ezer forintos nettó kereset jön össze (amely a szabadság és esetleg betegség alatt persze sokkal kevesebb).

Mégsem lesz ez így elég béremelés nélkül

A programnak nem sikerült meggyőznie arról, hogy a Waberer’s-en kívül magyar fuvarozók tényleg tömegesen igénylik az újoncokat, és kezüket lábukat összetörve hajtanak a munkavállalókért – abban pedig végképp szkeptikussá tett, hogy ezzel a módszerrel be lehet vonni a rendszerbe a kívánt 6 ezer új embert.

Az egész akció abból a felvetésből indult ki, hogy legfőképp a magas képzési költségek tartják vissza az embereket attól, hogy kamionsofőrök legyenek, a tapasztalatok alapján azonban más okok legalább ennyire fontosak lehetnek. A jelentkezők jókora része ugyanis nem alkalmas a képzésre, vagy nem is akar abban komolyan részt venni, inkább csak a havi félmilliós fizetés lebeg a szeme előtt, ami elhomályosítja az éleslátását. Másrészt a cégek is ódzkodnak attól, hogy nullakilométeres sofőröket alkalmazzanak, sokkal inkább a tapasztaltak levadászása lehet a céljuk. Amelyik mégis vállalja, hogy belép a programba, és újoncokra bízza a kamionjait, azt vélhetően az 1-3 éves hűségidő és a fluktuáció ennek köszönhető csökkenése vonzza.

©

Az én esetem arra lehet példa, hogy sokaknak nem éri meg ez a program. Az OFA és a magyar állam segítsége nélkül nekem „csak” körülbelül 150 ezer forint, és legfeljebb 2 hónapig tartó képzés kellett volna ahhoz, hogy megszerezzem az összes papírt a munkavállaláshoz. Így indulhattam volna el állami segítség nélkül házalni egy olyan állásért, ami várhatóan nettó 300-450 ezer forint közötti jövedelmet hozott volna – vagyis két hét alatt megtérült volna a befektetésem. Ezzel szemben az állami programban fél év alatt sem sikerült eljutnom oda, hogy elkezdjem a tényleges tanfolyamot, várhatóan 8-10 hónap között lett volna, amíg munkába állhatok, úgy, hogy egy évre el kell köteleznem magam egy céghez.

Mások viszont más alapállásból vágnak neki. Aki nulláról indul, és nincs pénze, annak jól jöhet egy 600 ezer forintos képzés ingyenes elvégzése, ráadásul az állam nem épített be erős fékeket, így később viszonylag könnyen kiléphet az egészből. Egy ilyen új sofőrnek a Waberer’s-nél három évet kell aláírnia, de a kilépő pénze csak az az összeg, amelyet a tanfolyam idejére „ösztöndíjként” adott neki a cég. Ez tipikusan körülbelül 120 ezer forint, ami havonta 3333 forinttal csökken (ahogy a 36 hónapos hűség fogy), és ez a havi jövedelméhez képest nem sok.

Így viszont az állami pénzen kiképzett friss sofőrök hamar ugyanúgy külföldre vándorolhatnak, mint ahogy most teszik, vagyis az ő megfogásukra továbbra sem látszik jobb megoldás, mint a nyugatiakhoz közeli, nettó 2000 eurótól induló bérek megadása.

Ha a cikket érdekesnek találta, kövesse a gazdasági rovat Facebook-oldalát!