szerző:
MTI / hvg.hu

A magyar kormány továbbra is elszánt az Erzsébet-program megtartásában, de tudomásul veszi és tiszteletben tartja az Európai Bíróság magyar cafeteria-rendszerről szóló döntését - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

A kormány szerdai ülésén tárgyal a kérdésről, és egy olyan rendszert hoznak létre, amely megfelel az európai unió követelményeinek, de legfőképpen tiszteletben tartja, figyelembe veszi a magyar emberek érdekét - mondta a kormányszóvivő.

Hozzátette, hogy a 2016-ra meghirdetett programok, illetve az idén érvényes szabályok változatlanul megmaradnak, a pályázatok lezajlanak, a pénz, illetve a keretek rendelkezésre állnak.

"Miközben tudomásul vesszük és tiszteletben tartjuk a döntést, Magyarország kormányának elszántsága nem változott meg azzal kapcsolatban, hogy az Erzsébet-programot megvédje, megtartsa" - mondta a kormányszóvivő.

Magyarán a kormány kénytelen lesz úgy megváltoztatni a magyar cafeteriaszabályokat, hogy az végül megfeleljen az uniós kötelezettségeinknek.

Az Európai Bíróság kedden jelentette be, hogy igazat adott az Európai Bizottságnak a magyar kormánnyal szemben, és úgy döntött, a magyar cafeteria-rendszer egyes elemei sértik az uniós jogot. A bíróság szerint a magyar cafeteriaszabályok akadályozzák a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, hátrányosan megkülönböztették más tagállamok cégeit, amelyek ezzel kiszorultak a magyar cafeteriapiacról.

A szabályozást most uniókonformmá kell tenni, ez viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jelenlegi monopolista rendszer a gyakorlatban megváltozik.

El lehet képzelni olyan megoldást, amelyben a magyar jogalkotó úgy csűri-csavarja a szabályokat, hogy az állami monopóliumok megmaradnak. Ebben az esetben viszont az Európai Bizottság mérlegelni fogja, hogy az új jogi környezet szerinte megfelelő-e, és ha nem, akkor folytathatja a jelenleg lezártnak tekinthető eljárást, vagy akár újat is indíthat. A történet tehát várhatóan még nincs lezárva, de Magyarország egyértelműen vesztésre áll a csörtében.

Kovács Zoltán az Európai Unió Bíróságának döntését Magyarország és a magyar emberek számára kedvezőtlennek ítélte. Arra a kérdésre, számítanak-e arra, hogy a piacról kiszorult francia cégek kártérítési igényt támaszthatnak a magyar kormány ellen, Kovács Zoltán azt mondta: "az egész ügy ebben az értelemben bűzlik", mert a multinacionális cégek feljelentése alapján született az eljárás, és ez szerinte "át is üt az ítélet tartalmán".

A 2016-ra meghirdetett programok, illetve az idén érvényes szabályok változatlanul megmaradnak, a pályázatok lezajlanak, a pénz, illetve a keretek rendelkezésre állnak.

Cikk megosztása
Címkék