szerző:
MTI

Ismét jelentősen megemelték Ukrajnában a lakossági áram fogyasztói árát – a piaci szint közelébe korrigálás volt az IMF alapfeltétele ahhoz, hogy az ország hitelt kapjon.

Negyedével emelkedik a lakossági áram alapdíja keddtől Ukrajnában. A legalacsonyabb fogyasztási kategóriában így egy kilowattóra 0,57 hrivnyába (körülbelül 7,8 forintba) kerül. Ez a legfeljebb havi 100 kilowattóra fogyasztási limitár 100-600 kilowattóra felhasználása után, 0,99 hrivnyás egységárra nő (ami körülbelül 10 forintot takar), az efölötti fogyasztás esetén pedig 1,56 hrivnyát, azaz több mint 16 forint költséget jelent.

A lakossági áram díját – éppúgy mint a szintén államilag dotált földgázét – Ukrajna fokozatosan emeli a piaci szintre. A lakossági energiahordozók díjának piaci szintre emelése a Nemzetközi Valutalap (IMF) egyik feltétele volt ahhoz, hogy hitelt nyújtson Ukrajnának. Az áramemelés kétéves tervét tavaly februárban hagyta jóvá az energiafogyasztás és a közüzemi díjak szabályozásáért felelős nemzeti bizottság. Eszerint öt szakaszban emelkedik a fogyasztási díj, a mostani a harmadik emelés. A következő emelés szeptember 1-jétől várható, az utolsó pedig egy év múlva lesz.

 

©

További változás, hogy 2017 márciusától már csak két sávban határozzák meg az áram díját: havi 100 kilowattóra alatt és fölött. Előbbi díja várhatóan kilowattóránként 0,9 hrivnyába (9,3 forint), utóbbi 1,68 hrivnyába(17,4 forint) kerül majd. Az előző, tavaly szeptember 1-jei áramemelés idején az ukrán sajtó arról írt, hogy a lakosságnak egyre nagyobb terhet jelent a rezsi fizetése. A regionális fejlesztési, építés- és lakásügyi minisztérium akkori adatai szerint a befizetések 6-8 százalékkal estek vissza, a lakossági rezsitartozás pedig elérte a 12 milliárd hrivnyát, azaz a mostani árfolyamon mintegy 124 milliárd forintot.

A pénzügyminisztérium honlapján található információ szerint jelenleg havi 1378 hrivnya (14 258 forint) a hivatalosan meghatározott minimálbér, a létminimum pedig 1330 hrivnya (13 761 forint) Ukrajnában. Az átlagbér a tárca 2015 végi statisztikája szerint 5230 hrivnya (54 113 forint) volt az egész országban mérve, a fővárosban, Kijevben viszont elérte a 8486 hrivnyát (87 802 forintot).

Cikk megosztása
Címkék