szerző:
hvg.hu

A Békés megyei Fidesz elnökének, Simonka Györgynek ráhatása lehetett arra, hogy miként osszák fel a megyében a területfejlesztési támogatásokat – írja a Népszabadság. A lap szerint a rendelkezésre álló 58 milliárd forintból 38 millárd felhasználása Simonka György körzetének kedvez, aki a pályázati feltételeket kialakító megyei önkormányzatot vezető Zalai Mihály támogatója volt.

A közelmúltban több polgármester is együtt tiltakozott Zalai Mihálynál, a Békés megyei önkormányzat közgyűlésének elnökénél, hogy vonják vissza az 58 milliárd forintnyi területfejlesztési pályázatok mellékleteit, melyek a többi hátrányos térséggel szemben sokkal nagyobb források becsatornázását teszi lehetővé a sarkadi és a mezőkovácsházi járásokban – írja a Népszabadság.

Simonka György és Budai Gyula aki egykor a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára volt.
©

A polgármesterek szerint diszkriminatív, hogy a némileg fejlettebb területek csak korlátozottabban juthatnak támogatásokhoz. A lap felidézi, hogy Simonka György megyei Fidesz-elnök a mezőkovácsházi Pusztaottlaka lakója, amely a mezőkovácsházi járásban található. Simonka az egyik támogatója volt Zalainak, mikor utóbbit a megyei önkormányzat elnökének választottak.

A megyei önkormányzatot hazugsággal vádolják a települések polgármesterei, ugyanis egy korábbi közleményében azt írta az elnökség, hogy egyeztettek a településekkel a pályázati feltételrendszer kialakításában. Azonban a 28 polgármester szerint ez nem történt meg, még a megyei fejlesztési biztossal, Vantara Gyulával sem egyeztetett a megyei önkormányzat. Szerintük Zalai tudott arról, hogy tisztességtelen a feltételrendszer.

A sarkadi körzethez tartozó Battonya polgármestere azonban védelmébe vette az elnökséget, Marjai János szerint ha a két most helyzetbe hozott járás valamivel jobb helyzetben lett volna, akkor megyei szinten 10 milliárd forinttal kevesebbet hívhattak volna le területfejlesztésre. A kormányzati cél a leszakadt települések felzárkóztatása, Marjai szerint ezzel mennek szembe a tiltakozók.

Lázár János közbenjárására azonban elfogadták, hogy az 58 milliárdból 38 felosztását már nem vizsgálják felül, a többi 20 milliárdot 2017-ben írhatják ki pályázatban. A megyei közgyűlés tagja, az MSZP-s Varga Zoltán szerint – aki korábban önkormányzati miniszter is volt – a polgármestereknek volt terve arra, hogy kikényszerítsék a pályázati feltételek felülvizsgálatát azzal, hogy nem fogadják el a megyei költségvetést, ám egy szünet elrendelését, valamint számos telefon lebonyolítása után a fideszes polgármesterek mégis elfogadták a költségvetést.

Cikk megosztása
Címkék