szerző:
Molnár Csaba

Felfedeztünk egy virtigli hungarikumot, de nem a gulyásra, az Unicumra, a Tokajira, még csak nem is a hortobágyi húsos palacsintára vagy a 27 százalékos áfára kell gondolni. A legtöbb magyarországi mellékhelyiségben használt porcelánáru – legalábbis a modellt tekintve – kifejezetten magyar specialitás, ilyen WC-t ugyanis nemcsak Európában, hanem a világ egyetlen más táján sem használnak. Ez után már nem is meglepő, hogy Hódmezővásárhelyen üzemel a kontinens egyik legnagyobb szanitergyára. 1200 Celsius-fok, mázolásrobotok, 8400 tonna alapanyag. Magyarország klotyónagyhatalom, ez nem is kétséges. Megnéztük, hogyan készül a hungaro-WC.

„A magyar piac őrülete a talpon álló laposöblítésű WC, ilyet a világon sehol máshol nem használnak.” Hódmezővásárhelyen tehát egy igazi hungarikumot gyártanak, amely sehol máshol nem készül. Meg persze nagyon felsőkategóriás luxustermékeket is készítenek luxusfürdőszobákba.

Ez az ország egyetlen szanitergyára, sőt, Európában is a legnagyobbak közé tartozik

– dicsekedtek ottjártunkkor a gyárban. Mondjuk, ez a monopolhelyzet olyan piaci potenciált biztosít, hogy Európa egyik legmenőbb brandje és egyben egyik legnagyobb gyártója is beszállt az egyetlen magyar WC-gyártó, az Alföldi Porcelángyár privatizációjába. A Villeroy & Boch meg is nyerte az Alföldi szaniter- és burkolólap-porcelángyárát, így most Hódmezővásárhelyről látják el a fél kontinenst, ha nem a fél világot, felsőközép- és jó néhány kifejezetten luxuskategóriájú fürdőszobai termékkel – és persze Magyarországot – az egyetemes szaniterkultúrában különlegesnek számító vécékkel.

©
A szocialista munkamegosztás szerepe

Akkor most hogy is van ez? Kicsi a piac, mégis bejött a 270 éves francia-német családi csúcscég? Mivel a szocialista munkamegosztás során Hódmezővásárhelynek jutott a szanitergyártás, és a hatalom valami oknál fogva nem akadályozta a legkorszerűbb olasz technológiák beszerzését, a vásárhelyi üzem mindig is jól szervezetten és korszerűen működött, ezért nagyon is kapós volt.

Az Alföldi Porcelángyárat – amelyben akkoriban még együtt működött az edény-, a szanitergyár és a burkoló üzemág – 1992-ben írta ki privatizációra az akkori Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ). Az edényszegmens vált ki elsőként, azt egy francia cég vette meg. Az egyben eladó maradék két üzletág közül azonban sok jelentkező csak a szanitert akarta vinni. Végül a Villeroy lett a privatizációs befutó, és 2004-ben a burkológyárat eladták a Lasselsberger csoportnak (a Zalakerámia tulajdonosainak), amely viszont 2005-ben bezárta az üzemet.

„Nehezen érthető, hogy míg külföldön már jó ideje a falra szerelt, mélyöblítésű darabokat használják, itthon ragaszkodnak a talpon álló modellhez” – enged bepillantást a magyar mellékhelyiségek felszereltségébe Fehér Erzsébet, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. marketingvezetője.

A magyar fürdőszoba-kultúra nagyon nem tart ott, mint a nyugat-európai.

Míg nyugaton átlagosan 5 évente újítanak fel egy lakást, családi házat, itthon ez 25-30 év. Egy fali WC beépítése drágább és bonyolultabb, így nem tud kikopni a talpon álló modell, s a társaság szortimentjében is stabilan tartja a 25 százalék körüli részesedést, tudtuk meg Hideg Gábor ügyvezetőtől. A társaság meg ezzel a teljes magyar szaniterpiac mintegy felét mondhatja magáénak – úgy, hogy a nyugaton ugyancsak nagyon elterjedt és jellemzően a WC-vel kapcsoltan vásárolt bidék forgalma szabad szemmel alig látható.

A volt Alföldi Porcelángyár csarnokaiból látják el több márka piacait is. Itt készül a Villeroy & Boch termékcsoport és az Alföldi mellett a skandináv országokban kapós Gustavsberg márka is.

„Olyan, mint a sűrű palacsintatészta”

Megnéztük, hogyan gyártják ezeket a már-már észrevehetetlenül hétköznapi, ám nélkülözhetetlen berendezési darabokat. Gondolta volna, hogy egy WC az alapanyagok kiválasztásától nagyjából 4-5 nap alatt jut el a csomagolásig. Mi is tarthat ennyi ideig?

Az üzem döntően a legelterjedtebb gipszöntőformás technológiával termel, 90 százalékban saját fejlesztésű eszközökkel dolgoznak, a gipszformákat is itt gyártják. Az alapanyag általában 10-12 összetevőből áll, legfontosabbak a kaolin, a homok, a földpát, az agyagok, ezek mellett különféle adalékanyagokat használnak.

A recept titkosnak éppen nem mondható, az alapok mindenhol nagyon hasonlóak, de a keverék végső összetételét azért nem verjük nagydobra.

Nagyon sok víz és kézi munka szükséges

A hatalmas, még 1965-67-ben épült csarnokban meddőhányókhoz hasonlóan állnak az alapanyagok – összesen 8400 tonnát tudnak így tárolni a 31 hatalmas betontárolóban, és napi 100 tonnát használnak. A sínen közlekedő bemérőkocsiba a tárolókból futószalagon súly alapján mérik ki a szükséges alkotórészeket, majd a masszaüzemben a malmokba öntik a mixet, ahol 24 órán keresztül keverik víz hozzáadásával.

Alapanyagok tonnaszámra
©

Az egész gyártás során nagyon sok vizet használnak, amit a vezetékes hálózatból nyernek ki.

Bár termálvízen ülünk, de azzal az összetétele miatt nem lehet kerámiát csinálni.

Az így kapott palacsintatészta állagú masszát mikronos sűrűségű rezgőszitán többször is átszűrik, utána hatalmas tartályokban tárolják folyamatos keverés mellett. A tartályokból csöveken érkező masszát alulról töltik a formába, ahol a terméktől függően átlagosan 1-2 órát tölt. Majd részben kézzel veszik ki a formából, ekkor még gyurmaszerű az állaga, nagyon puha, könnyen deformálódhat. Egy WC ebben a stádiumában 40-45 kiló, amikor kijön a gipszből, „még tele van vízzel”.

A kölni dómhoz és a Titanichoz is szállítottak

Bár a Villeroy & Boch nevéhez elsősorban a (luxus) szaniterek köthetők, hírnevét egy speciális, de nálunk is jól ismert burkoló termékkel, a mettlachival alapozta meg. A cég székhelye, a saar-vidéki Mettlach környékén a XIX.-XX. század fordulóján talált római kori leletekből, mozaikmaradványok alapján kezdtek burkolólapokat gyártani, egy-egy motívum sok 20x20 centiméteres lapból állt össze. E lapokkal nagyon híres lett a Villeroy, ilyeneket használtak például a kölni dómban vagy a Titanic építésénél. Akkoriban Budapesten rengeteg bérház épült, s a körfolyosókon sok épületben Villeroy burkolólapokat használtak, például a most felújítani kezdett budapesti belvárosi Párisi Udvarban is van egy nagyobb ilyen felület.

Feltűnő, hogy nagyon sok kézi erő szükséges a gyártáshoz, de ez a legelterjedtebb technológia. Összesen hét öntőüzemben folyik a több ezer féle termék gyártása. Egy-egy öntősoron 20-24 forma fér el attól függően, hogy mi a termék.

Egy formába egy nap kétszer tudnak önteni, hajnalban meg délelőtt, mert a gipszforma egy idő után annyira vizes lesz, hogy nem tudják szárítani egy újabb aznapi öntés előtt. Az öntőcsarnokokban kemény körülmények uralkodnak, a nagy meleg és a rendkívül magas páratartalom miatt – a dolgozók télen is rövidnadrágot és pólótrikót hordanak, nem beszélve a nyári 35-40 fokokról. A gyár három műszakban zakatol.

Mázolásrobotok, 1200 Celsius-fok

Az öntés utáni száradást követően viszik fel a jól ismert fényes, sima felületet, ami a – mázolásrobotok általi – festést követően még korántsem olyan sima. A szaniter felülete az égető kemencében lesz sima. Két kemencében égetnek, az egyik 150 méter hosszú, a másik 126 méteres, a folyamat közepén 1200 Celsius-fokot kapnak a darabok.

A speciális hővédett anyagú kemencekocsin betolt szaniterek összesen 20 órát töltenek a kemencében, majd 10 órán át hűlnek. Az égetés után még újabb – de már az utolsó, azután csak szúrópróba alapján van kontroll – teljes körű minőségvizsgálat következik.

Egy nap alatt 3-4 ezer termék készül.

A termékek alapdizájnja Mettlach-ból érkezik, de a vásárhelyi fejlesztőközpontban sok részletet dolgoznak ki, ezeket aztán a konszern többi – francia, mexikói, német, román, svéd és thaiföldi – gyárában is alkalmazzák.

©

Összesen évi jóval több, mint 1 millió darab úgynevezett nagy szanitert gyártanak Vásárhelyen, ennek 25 százaléka a magyar piacra, a többi exportra megy. A fő piac a német, amely Európa legnagyobb piaca, de meghatározók a skandináv, a francia és más nyugat-európai piacok, amelyek mellett növekednek a közvetlen oroszországi kiszállítások.

Abszolút konszerngyár vagyunk, az értékesítés centralizált, a konszern adja el a termékeket.

Cikk megosztása
Címkék