szerző:
MTI

Finnország egykori miniszterelnöke, Esko Aho csatlakozott a legnagyobb orosz bank, a Sberbank felügyelőbizottságához – számolt be pénteken a finn Helsingin Sanomat lap.

Esko Aho elmondta, hogy a Sberbank vezérigazgatója Herman Gref egy hónappal ezelőtt kérte fel, hogy csatlakozzon a pénzintézet felügyelőbizottságához.

A Sberbank felügyelőbiztosságának vannak más külföldi tagjai is, például Alessandro Profumo, a Monte dei Paschi di Siena bank igazgatótanácsának egykori elnöke.

Az Egyesült Államok és az EU szankcióinak hatálya alatt lévő Sberbank, a legnagyobb orosz kereskedelmi bank, fő részvényese a Bank of Russia, az orosz jegybank.

"A szankciók mellett is aktív együttműködés folyik Finnország és Oroszország között" – mondta a finn politikus a lapnak, hangsúlyozva, hogy mostani megbízatása a finn vállalatoknak is javára szolgálhat.

Az uniós csúcstalálkozón Brüsszelben tartózkodó Juha Sipila finn miniszterelnök a Helsingin Sanomat lap megkeresésére elmondta: nem lát semmilyen problémát abban, hogy az egykori miniszterelnök elfogadta a Sberbank felkérését a posztra. "Aho tájékoztatott bennünket a felkérésről, előre tudtunk róla. Tisztán magánügyről van szó, a kormányoknak ehhez semmi köze" – fogalmazott.

Esko Aho 1991 és 1995 között volt Finnország miniszterelnöke és most is a kormányzó finn Centrumpárt tagja. A Nokia igazgatóságának 2008-tól tagja, ő vezeti az orosz-finn üzleti tanács és részt vesz a moszkvai Skolkovo Innovation Center ipari park irányításában is.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!