szerző:
hvg.hu

A SZOT-szállóra egyszer már fente a fogát az egyik leggazdagabb magyar, Wáberer György. Most bárki megveheti.

2014 közepén már hirdette egyszer a CIB Bank Rózsadombon 1971-ben épült egykori SZOT-szállót, de most újra eladásra kínálják egy hirdetésben. A híres üdülőnek a rendszerváltás idején elkezdett felújítása annak idején félbe maradt, és a szálló azóta üresen tátong a Komjádi uszoda fölötti hegyoldalban.

©

Most 4,8 milliárdért árulják.

Nem tudni az időzítés okát, de nem kizárt, hogy a nagy csok-őrületet akarja meglovagolni az eladó.

Tavaly nyáron arról szóltak a hírek, hogy az ország egyik leggazdagabb embere, a Waberer’s biztosító alapító tulajdonosa, egyben miniszterelnöki biztos Wáberer György tervezi megvenni az ingatlant.

Nem a CIB hirdetett

Cikkünk megjelenése után a CIB az alábbi közleményt jutattta el lapunkhoz.

“A CIB Csoport még 2014-ben az ingatlanpiaci kilátások jelentős javulása miatt a budapesti Rózsadombon elhelyezkedő volt SZOT üdülő értékesítése mellett döntött.

 

Az ingatlan értékesítése jelenleg folyamatban van, a hétvégén megjelent hirdetést nem a CIB Csoport tette közzé, és már intézkedtünk a hirdetés mielőbbi eltávolításáért.

 

Az értékesítés célja, hogy hosszú távon működő, a leendő vevő, a II. kerület, Budapest egésze és a bankcsoport szempontjából egyaránt kedvező megoldás szülessen.”

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!