szerző:
MTI

Visszaküldte a parlamentnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényt az államfő. Szerinte ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz, és nem felel meg az átláthatósági elvárásoknak sem.

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényt Áder János köztársasági elnök. A jogszabályt egy hete fogadták el a képviselők a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatára.

Áder János a Fidesz prominens képviselőinek beszél
©

Áder János csütörtökön nyilvánosságra került levelében azt írta: támogatandó célkitűzés a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban részt vevőknek megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását igényli, a működés szigorú hatósági felügyelete mellett. Az államfő álláspontja szerint a törvény nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, mert tisztázatlan és ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz a nok és a közösséget működtető, annak vagyonát kezelő szervező jogállásával, szervezetével és működésével kapcsolatban.

Frissítés: az államfő lépése után a kormány reagált. A kormány tiszteletben tartja Áder János köztársasági elnök döntését a nemzeti otthonteremtési közösségekkel (nok) kapcsolatban, a kabinet szerint az államfő által felvetett kérdések a részletszabályokat tartalmazó kormányrendeletben rendezhetők - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A nok ezernyi sebből vérzik - mutattunk rá nemrég.

Mint azt korábban a hvg.hu megírta, múlt hét csütörtökön az MSZP-s Szakács László arról tartott sajtótájékoztatót, hogy szerint a nokról szóló javaslat nem a családokat, hanem csupán egyetlen embert, Nyéki Zoltán vállalkozót, illetve annak két cégét támogatja. Szakács arra hívta fel a figyelmet, hogy Nyéki már 2001-ben is arról beszélt, hogy létre kéne hozni egy ilyen konstrukciót – amihez állami támogatás is járna.

Márpedig a fogyasztóvédelmi törvény alapján 2012-ben felfüggesztették az efféle fogyasztói közösségeket, sőt: 2014-ben megtiltották, hogy továbbiakat hozzanak létre. Most viszont a képviselő szerint azokat a cégeket részesítik a nokkal előnyben, amelyek ezekről a fogyasztói közösségekről adatokat szolgáltattak és legalább ezer lakást értékesítettek ilyen módon. Szakács László azt is elmondta: összesen hét olyan cég van, mely korábban fogyasztási közösségeket tartott fent és adatokat is szolgáltatott azokról, de ezek közül csak kettő, éppen a Nyéki birtokában lévő Carion Zrt. és a Poligrupo Hungária Zrt. értékesített ilyen módon több mint ezer lakást.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!