szerző:

Tavaly év végéig több mint százötvenezer panaszt nyújtottak be az ügyfelek a bankokhoz és a lízingcégekhez az elszámolások miatt. A hiteladósok fellépése sokszor nem vezetett eredményre, ezért az érintettek tizede békéltető testület elé vitte ügyét – írja a pénteki Magyar Idők.

Kardos-Nagy Tünde, a Pénzügyi Békéltető Testület szóvivője a lapnak elmondta, hogy március közepéig 16 ezer ügy futott be hozzájuk. Az esetek döntő többségében az ügyfelek amiatt fordultak a testülethez, mert szerintük a hitelintézet, a pénzügyi szolgáltató helytelenül számolt el velük.

A testület az ügyek többségét megvizsgálta és lezárta, a beadványok majdnem kilencven százalékában már megszületett a határozat. Százhúsz esetben egyezség jött létre a bank és az ügyfél között, 260 alkalommal pedig a pénzügyi intézményt kötelezte bizonyos lépésekre a békéltető testület. Hozzátette: az eljárások legnagyobb része, 13 700 ügy megszűnt, mert az érintettek nem tettek eleget a hiánypótlási felhívásnak.

Több elszámolási eljárás folytatódni fog még, a békéltető testület döntését bíróság előtt támadhatják meg ugyanis az érintettek – eddig 1700 ügy került bíróság elé.