szerző:
MTI

Átírnák az egészségügyi salátatörvényt, mert a hatályos jogszabály "akaratlanul is, de előnyben részesíti azon szülőket, akik egyedülállóként nevelik gyermeküket". Arról van szó, hogy a gyermeküket egyedül nevelők jelenleg kétszer annyi napot tölthetnek otthon beteg gyermekükkel, mint azok az anyák és apák, akik teljes családban élnek. Ezt a pozitív diszkriminációt szüntetnék meg azzal, hogy a teljes családban élőknek is megadják a kedvezményt.

Hosszabb idejű, a gyermeküket egyedül nevelőkével azonos mértékű gyermekápolási táppénzt kaphatnak a teljes családok az egészségügyi salátatörvényhez benyújtott módosítás szerint – olvasható a Magyar Idők keddi számában.

A napilap azt írta, jelenleg a gyermeküket egyedül nevelők kétszer annyi napot tölthetnek otthon beteg gyermekükkel, mint azok az anyák és apák, akik teljes családban élnek. A jelenleg hatályos egészségbiztosítási törvény így akaratlanul is, de előnyben részesíti azon szülőket, akik egyedülállóként nevelik gyermeküket. Ezen változtatna a parlament előtt fekvő egészségügyi salátatörvény. Az intézkedés a hatásszámítás szerint évente alig 37 millió forint többletkiadást jelent.

©

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a magyarok egyre kevésbé élnek általában a táppénz, így a gyermekápolási táppénz lehetőségével is. Tavalyelőtt az alkalmazottak által igénybe vett betegállománynak átlagosan az öt, az egyéni és társas vállalkozások tagjai esetében pedig alig több mint egy százaléka volt gyermekápolási táppénz. Ennek legfőbb oka, hogy az összeg mindössze az átlagkereset ötven, illetve hatvan százaléka – de napi összege nem haladhatja meg a hétezer forintot.

A Profession.hu több mint ötszáz családot vizsgáló kutatása tavaly megállapította: minden tizennegyedik hét évnél fiatalabb gyerek teljesen egyedül marad otthon, amikor beteg, mert a szülők egyharmada egyáltalán nem vesz ki ilyenkor szabadságot. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2014-ben összesen 233 ezer gyermekápolási táppénzes esetet regisztrált, ezeknél átlagosan mindössze négy napot volt otthon a szülő a gyerekkel.

Cikk megosztása
Címkék