szerző:
hvg.hu

A brexit után Londonban kell a legkevesebbet fizetni a Louis Vuitton-termékekért.

A Deloitte tanácsadócég egyik friss felmérése szerint a Louis Vuitton-termékek dollárban számolva most Londonban a legolcsóbbak. A meglepő eredmény oka leginkább az angol font megzuhanása lehet a brexit miatt – írja a BBC. A font értéke több mint 17 százalékot esett a dollárhoz képest június óta.

Egy Speedy hátitáska október 7-én (fontról átszámolva) 802 dollárba került Londonban, 850 dollárba Párizsban és 970 dollárba New Yorkban. Kínában ugyanezért a táskáért jelenleg 1115 dollárt kell fizetni.

Rogán Antalt három évvel ezelőtt kapták lencsevégre, amikor egy Louis Vuitton táskából pakolta elő az iratait. Az akkor 400 ezer forint értékűre becsült táskát Rogán – az őt ért folyamatos támadásokra hivatkozva – elárverezte, a befolyó 1,1 millió forintot pedig eladományozta.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!