szerző:
MTI

A Forbes összeállította Hollywood leginkább túlfizetett sztárjainak listáját.

Johnny Depp és George Clooney is szerepel a Hollywood túlfizetett sztárjairól készült Forbes-listán. A Forbes a színészek legutóbbi három filmjében a főszerep után felvett gázsit vetik össze a filmek költségvetésével és jegyeladásaival a túlfizetettek listájának elkészítéséhez.

A gazdasági magazin listáját második éve vezeti Johnny Depp, akinek az Alice Tükörországban című filmje csak 300 millió dollárt jövedelmezett világszerte, miközben a produkció 170 millió dollárba került. A számítások alapján például Depp Mortdecai című vígjátéka esetében a sztárnak kifizetett minden dollárra csak 2,8 dollár bevétel jutott.

Will Smith is a túlfizetett sztárok élbolyába került: minden megkeresett dollárja csak öt dollár jegybevételt hozott. Sérülés című sportdrámája 34 millió dolláros költségvetésénél csak 13 millió dollárral több jegybevételt ért el. Emellett A Föld után és a Focus - A látszat csal című filmjei sem lettek kasszasikerek.

Channing Tatum és Will Ferrell a harmadik-negyedik helyet szerezte meg a Forbes rangsorában.

A rajongók kedvence, Clooney sem nagyon dicsekedhet legutóbbi filmjeinek bevételeivel: az Ave, Caesar!, a Pénzes cápa és a Holnapolisz sem vonzott elég nagy közönséget. A túlfizetettek listáján Clooney az ötödik helyen áll: egydollárnyi gázsijára 6,7 dollár jegybevétel jut.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!