szerző:

Politikai nézeteltérések és gazdasági érdekellentétek akadályozzák a közös fellépést az EU-ban az adóügyi kiskapukon át eurómilliárdokat kimenekítő multinacionális cégek ellen. Mivel az utóbbiak főleg amerikaiak, Washington és Brüsszel is civakodik a behajtható pénzen.

Meghökkenést váltott ki és mosolyt csalt a képviselők arcára a londoni parlament minapi bizottsági meghallgatásán, amikor az amerikai Google illetékesei egyebek mellett azzal indokolták európai központjuk Írországba költöztetését, hogy ott rendelkezésre áll a kellő számú, angolul beszélő munkavállaló. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a Google, a Facebook és az Apple, valamint számos más amerikai cégtársuk azért választja európai hídfőállásának Írországot – az utóbbi negyedszázadban kivételes pezsgést elindítva Dublinban –, mert ott csupán 12,5 százalék a társasági adó kulcsa, és egy jó adótanácsadóval, stratégiai pontokon elhelyezett leányvállalatokkal még abból is jelentősen le lehet faragni.

Az EU viszont – a frontvonalban Nagy-Britanniával – véget szeretne vetni annak a gyakorlatnak, hogy a tagországi hatáskörben hagyott, eltérő preferenciákat alkalmazó adórendszerek tágra nyitott kiskapuin bújócskázva kelljen üldözniük a multinacionális vállalatok profitját. Aminek egyelőre bottal üthetik a nyomát, ám az idei év fordulatot hozhat a küzdelemben – erre utalnak Margrethe Vestager dán versenyügyi biztos, illetve az uniós pénzügyminiszterek kezdeményezései.

©

A londoni parlamenti bizottság arra volt kíváncsi, pontosan mi is áll abban a titkokkal övezett megállapodásban, amit januárban kötött az immár az Alphabet nevű holding ernyője alá tartozó Google a brit adóhatósággal. A képviselők úgy vélik, a 2005–2015 közötti adóhátralék és az elmaradt kamatok fejében fizetett – büntetést nem tartalmazó – 130 millió font messze elmarad attól, amit a kaliforniai cégnek le kellene rónia a nagy-britanniai tevékenysége után. A brit ugyanis az amerikai után a Google második legnagyobb piaca, ahol tavaly mintegy 7 milliárd dolláros bevételt ért el. Matt Brittin, a Google Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős igazgatója tagadta, hogy alig 3 százalékos adót fizetnének Nagy-Britanniában, állítása szerint a törvényes 20 százalékot róják le. A kijelentést árnyalja, hogy éves jelentése alapján a cég az USA-n kívüli nyeresége után átlagosan 6,6 százalékos kulccsal adózott.


A kérdés az, hogy hol jelenik meg a bevétel. Az Európán kívüli multinacionális cégeknek ugyanis jellemzően egyetlen központjuk van az EU-ban, a leggyakrabban Írországban vagy Luxemburgban, és az amerikai vállalatok esetében gyakori, hogy szinte a teljes, USA-n kívüli bevételüket írországi leányvállalatnál könyvelik el. Az Európában adóelkerülési trükkök bevetése miatt pergőtűz alá került multik rendre azt hangsúlyozzák, hogy mindenben a törvények szerint járnak el, és ebben igazuk van: nem tesznek semmi mást, csak kihasználják az adótanácsadójuk által fifikásan felrajzolt rejtekutakat.

A célba vett cégek

Amazon: Az Európai Bíróság tavaly júniusban indított vizsgálatot azzal a gyanúval, hogy a cég az e-könyvek terén élvezett fölényét a kiadókkal kötött megállapodásaiban annak megakadályozására használja, hogy riválisai árban alákínáljanak. A bíróság a 2015. januári előzetes véleményében az unió szabályaival ellentétesnek minősítette az online áruház és Luxemburg között létrejött egyezséget, ami csökkentette az Amazon által fizetett adót. Az Amazon tavaly májusban jelentette be, hogy korábbi gyakorlatával szakítva már nem Luxemburgban könyveli el csaknem a teljes európai bevételét, hanem több nagy EU-tagállamban forgalomarányos elszámolást vezet be, s az ott keletkező profit után ott fizet adót.

Apple: A nyereség utaztatását és megadóztatásának minimalizálását szolgáló, két írországi leányvállalatot felhasználó úgynevezett „dupla ír” megoldás egyik első alkalmazójának tartott Apple adótrükkjének vizsgálatát tavaly júniusban kezdte meg az Európai Bizottság. Egy elmarasztaló döntés – ami fellebbezések nyomán biztosan az Európai Bíróságig jutna – akár több milliárd eurós utólagos adófizetési kötelezettséget is róna a rendkívül nyereséges, eddig 181 milliárd dollár likvid tartalékot felhalmozó Apple-re. Brüsszelben arra is kíváncsiak, hogy az amerikai cég által indított Apple Music streaming zeneszolgáltatás nem sérti-e a piaci versenyt.

Facebook: Az Európai Bizottság kíváncsi lehet arra az alkura, amit a Facebook a londoni kormánnyal kötött arról, hogy 2017-től a jelenleginél sokkal több adót fizet Nagy-Britanniában. A részleteiben még nem ismert megállapodásban a Facebook azt is vállalta, hogy a brit piacon értékesített hirdetéseinek nyeresége után nagyrészt Nagy-Britanniában adózik, nem pedig az európai központjának számító Írországban. Francia-, Spanyol- és Németországban, valamint Belgiumban és Hollandiában adatvédelmi vizsgálat folyik a Facebook ellen, amelyet azzal vádolnak, hogy üzleti célokból visszaél a felhasználóiról gyűjtött információkkal.

Google: Az Európai Bizottság 2010 óta vizsgálja, hogy a cég nem él-e vissza keresőprogramja dominanciájával. Az egyik panasztevő a Microsoft volt, amelyet korábban az Európai Bizottság a versenytársai kiszorítására használt böngészőprogramja és a médialejátszója miatt bírságolt meg. Margrethe Vestager, a dán versenyügyi biztos tavaly áprilisban azt állapította meg, hogy keresőprogramja segítségével a Google a saját szolgáltatásai felé tereli a felhasználókat, különösen az internetes vásárlásoknál népszerű ár-összehasonlítások terén. Vestager azt is szeretné kivizsgálni, mit tartalmaz a Google és a brit kormány között idén januárban létrejött, a tűzszünet fejében 130 millió font elmaradt adó befizetését előíró alku. Az adatvédelem terén az Európai Bíróság 2014 májusában elrendelte, hogy a Google indokolt kérésre tüntessen el a keresési eredményei közül személyes adatot.

A legtöbbet emlegetett és használt módszer a „Szendvics dupla írrel és egy hollanddal”, aminek révén úgy lehet megutaztatni az európai, illetve a globális profitot, hogy abból szinte semmire nem tudják rátenni a kezüket az adóhatóságok (lásd ábránkat).

Facebook-montázs. Virtuális adózók
©

A megoldás arra épül, hogy az USA és Írország kettős adóztatást elkerülő egyezménye alapján egy cég területen – és adózási szempontból joghatóságon – kívülinek minősítheti magát. Az USA-ban az adóalanyiságot a bejegyzés helye határozza meg, Írországban viszont az, hogy honnan irányítják a társaságot. Ha tehát a leányvállalatot Írországban jegyzik be, de a menedzsmentje külföldön van, mindkét helyen megúszható az adófizetés. A sokak által az Írországban 1980-ban megjelent Apple találmányának tartott rendszer még jobban megbolondítható azzal, hogy a szabadalomhoz, névhasználathoz és egyéb szellemi tulajdonhoz kötődő jogokat is egy ír vagy holland leányvállalathoz rendelik, majd a körforgás végén a nyereség egy társasági adó nélküli karibi adóparadicsomban landol.

Miért éppen ők?

Nem véletlen, hogy a globalizált világgazdaság és a nemzeti szinten maradt adókivetés találkozási pontján nyílt kiskapukat a csúcstechnológiai és a gyógyszeripari cégek aknázzák ki a legnagyobb haszonnal. A még az 1920-as években, a Népszövetség égisze alatt született első, a kettős adóztatást elkerülő egyezmények jelentette megoldás nem sokat változott az évtizedek során: két állam megállapodik arról, hogy az egyiküknél már megadóztatott jövedelemre, illetve nyereségre nem vetnek ki újabb terhet. A bevételek és jövedelmek „utaztatására”, a transzferárakra és egyéb trükkökre ez a bilaterális szerződésekre épülő rendszer nem tud hatékonyan reagálni.

Az adótanácsadók közreműködésével kidolgozott szövevényes kapcsolati hálóban a fizikai áruk tömegtermelésével foglalkozó vállalatok – például autógyárak – nehezen tudnak a bevételekkel és a nyereségekkel manipulálni. A modern világgazdaságban kialakult adóztatási kiskapukat azok a cégek tudják a legjobban kiaknázni – és ők kerültek az amerikai és európai adóhivatalok célkeresztjébe –, amelyek értékes szellemi tulajdonnal, szabadalmakkal, védjegyekkel rendelkeznek. Ezeket kell kedvező adózású országba vinni – például Hollandiába, ahol rockzenekarok is előszeretettel fialtatják szerzői jogaikat –, majd a másutt lévő leányvállalataiktól a bevétel lehető legnagyobb részét licencdíjként oda átutalni.

A gyógyszergyárakra és a számítástechnikai cégekre jellemző ez a fajta pénztologatás, mert temérdek szabadalommal rendelkeznek. Segít az interneten alapuló értékesítés is, az Amazon amerikai online áruház például egészen a közelmúltig azt használta ki, hogy Európában Luxemburgból számlázott. A legjobban viszont azok a cégek tudják kihasználni a nemzeti adórendszerek kiskapuit, valamint a kormányok által nyújtott kedvezményeket, amelyek fizikailag nem megfogható digitális „javakat”, illetve szolgáltatásokat kínálnak. Mint a Google vagy a Facebook, amelyeknél csak könyvelés kérdése, hol keletkezik a bevétel és a nyereség.

Egy nagy vihart kavart 2013. májusi amerikai szenátusi jelentés szerint az Apple 2 százalékot vagy még annál is kevesebbet fizetett Írországban, ahová a teljes, USA-n kívüli bevételét irányította. A Google az elhíresült – és Dublin által 2020-ra felszámolni ígért – módszert használva 2013-ban például 9,84 milliárd eurót utalt át licencdíjként az Írországban bejegyzett, de a bermudai adóparadicsomban működő leányvállalatának, ahová a szabadalmait telepítette. Hasonló profitkörhintát működtet a szintén az EU célkeresztjébe került Facebook is, amelynél a pénz végállomása a Kajmán-szigeteken van. Külön bosszantja az európai országokat az így adómentesített nyereség keletkezése: a Google és a Facebook úgy tarolja le az online hirdetések piacát, hogy az interneten tényleges tartalmat nem állít elő.

A nagyobb képért kattintson!
©

Az adóelkerülő manővereknek – és a fejlett ipari országok körében a legmagasabb, 35 százalékos, a tagállamok által kirótt terhekkel együtt 39 százalékos amerikai adókulcsnak – tulajdoníthatóan az USA vezető vállalatai már több mint ezermilliárd dollárt parkoltatnak eredménytartalékként külföldi leányvállalataiknál, és ez a pénzhegy évről évre hízik. Az irdatlan összeg pedig Európában és az USA-ban is szúrja az adóhatóságok, illetve a kormányok szemét, különösen, hogy a 2008-ban kirobbant válság kezelésében a költségvetések eladósodtak, s mindjobban hiányzik nekik az a bevétel, amit a multik által be nem fizetett adók jelentenének. Utóbbi összegét a 34 országot tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) évente a globális nyereségadó-bevétel 4–10 százalékára, 100 és 240 milliárd dollár közé teszi. Az EU-s becslés évi 50–70 milliárd eurót valószínűsít, amivel a multik az unióban megrövidítik a kasszát.

Brüsszel azonban közvetlenül nem tud fellépni az adóelkerülő multikkal szemben, ezért elkezdte az unió szabályaival ellentétes állami támogatásnak minősíteni azokat a különalkukat, amelyeket – mint a LuxLeaks néven elhíresült 2014-es leleplezés Luxemburg esetében feltárta – az egyes tagországok kötöttek a nagy cégekkel. Idén januárban például az Európai Bizottság arra kötelezte a belga kormányt, hogy 35 multitól 700 millió euró elmaradt adót szedjen be, mert azok a versenyt torzító módon kapták a kedvezményeket. Tavaly októberben Vestager Hollandiát szólította fel, hogy hajtson be 30 millió eurót a Starbucks amerikai kávézólánctól, Luxemburgot pedig arra, hogy ugyanilyen összeget követeljen a Fiat Chrysler autógyár pénzügyi leányvállalatától – hiába tiltakozott a luxemburgi kincstár, hogy neki erre a pénzre nincs szüksége.

Amazon-raktár. Melyik város, melyik ország?
©

Az egységes uniós fellépés hiányát kihasználva – de az erősödő nyomást érzékelve – a multik elkezdtek különalkukat kötni. Ezekben persze mindig csak annyit engednek, amennyire rákényszerülnek. A Google csupán azt vállalta, hogy a jövőben a brit piacról származó bevételeinek egy részét „hozza vissza” Írországból, és hasonló alkut kötött március elején a Facebook is. Mindketten azzal érvelnek, hogy az európai országokban dolgozó alkalmazottaik a hirdetési szerződésekről csak ügynökként tárgyalnak, az üzlet az írországi leányvállalattal – vagy online, de ugyanazzal az eredménnyel – köttetik meg. Az EU-országok viszont azt szeretnék, ha a multik az egyes piacokra lebontott bevételek alapján, arányosan adóznának. Ennek megfelelően Franciaország állítólag 1,6 milliárd, Olaszország pedig legalább 300 millió eurót követel elmaradt adóként a Google-tól.

©

Nagy-Britannia már tovább is lépett. A világon elsőként tavaly elfogadta a Google-adóként emlegetett, úgynevezett eltérített profitot célzó adót (DPT), amivel a trükkös módon külföldre vitt nyereséget szeretnék megcsípni. A törvény alapján a DPT mértéke 25 százalék – 5 százalékponttal a társasági nyereségadó fölött –, s az idén áprilisban kezdődő pénzügyi évtől lehet kivetni. Az alkalmazása körüli vita már most borítékolható. Az OECD ajánlásokat fogalmazott meg a húsz legnagyobb gazdasági hatalmat tömörítő G20 csoport számára a különböző adóelkerülési praktikák felszámolására, és az EU már meg is tette az első lépést. Az uniós pénzügyminiszterek március elején hagyták jóvá azt a direktívatervezetet, amely előírná, hogy az évi legalább 750 millió eurós forgalmat elérő multik tagországokra lebontva közöljék az illetékes adóhatóságokkal a bevételüket, a nyereségüket, a befizetett adót és az alkalmazottaik számát. Az adatokat az adóhatóságok automatikusan megosztják majd egymás között, lerakva az átláthatóbb – de a multik számára nagyobb terhet jelentő – adóztatás alapjait.

Az európai adóügyi sürgölődést rossz szemmel nézik Washingtonban. A republikánus többségű kongresszus és a demokrata kormány szokatlan összhangban vádolja az EU-t azzal, hogy diszkriminatív módon szipolyozza az amerikai cégeket. Jack Lew amerikai pénzügyminiszter február elején a washingtoni kifogásokat összegző levelet írt Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság luxemburgi elnökének, amire Vestager válaszolt, mondván: az EU – például a tiltott állami támogatás klauzulájának alkalmazásával – az uniós jognak megfelelően jár el, és szó sincs arról, hogy csak az amerikai központú multik ellen lépne fel. A pengeváltás persze a pénz körül folyik. Az USA ugyanis attól tart, hogy ha az EU szigorúbb adóbehajtással lecsíp valamennyit az amerikai cégek által külföldön tartott pénzhegyből, akkor abból kevesebb jut az amerikai kincstárnak – ha végre sikerül megegyezni egy olyan adóreformról, amivel hazacsábítják az offshore dollármilliárdokat.