szerző:
Nagy Gábor

Egy mexikói milliárdos kipróbálja, hogy a rövidebb munkaidővel járó kevesebb stressz növeli-e a hatékonyságot. A svédországi Göteborgban is hasonló kísérletbe kezdtek.

Ha mindenki csak heti három napot dolgozna, akkor másoknak is jutna állás, a több pihenéssel javulna az emberek életminősége, és a munkával töltött idő hatékonysága is magasabb lenne. Legalábbis így véli a világ egyik leggazdagabb embere, az 50 milliárd dolláros vagyont birtokló mexikói Carlos Slim Helú. A harmincórás vagy még rövidebb munkahétért cserébe viszont nem 60–65 évesen lehetne nyugdíjba menni, hanem csak 75 évesen. Így tovább maradnának a cégnél az idős, tapasztalt dolgozók, akik átadhatnák tudásukat a fiatalabbaknak, és az emberek már aktív éveikben több szabadságot élveznének.

Slim nem a levegőbe beszél. Telmex nevű telefontársaságánál két éve felajánlotta a nyugdíjkorhatár kitolása fejében lerövidített munkahét lehetőségét – így a fizetésen nem kellett érdemlegeset faragni, ezt ellensúlyozza a vállalat csökkenő nyugdíjköltsége –, amivel az érintettek 40 százaléka élt. Az ötlet megvalósítását minden olyan iparágban lehetségesnek tartja, ahol a technológia fejlődése munkaerő-felesleget teremtett, de ide sorolja az állami intézményeket is. A Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában azt is elképzelhetőnek nevezte, hogy ha valaki többet akar dolgozni, akkor ebben a rendszerben heti két háromnapos munkahetet is vállal, netán a maradék időben továbbképzi magát.

A Kellogg's gyárudvarában 1934-ben. Próbafutam

A munkaidő hosszának szabályozása az ipari forradalom kezdetétől a munkáltatók és a munkavállalók – idővel az utóbbiakat képviselő szakszervezetek – közti konfliktusok vagy tárgyalások során alakult ki. Eleinte normális volt, hogy heti hat napon át napi 14–16 órát dolgoztak az emberek, és munkára fogták a gyerekeket is. A munkaidő folyamatosan csökkent, a termelékenység egyre emelkedett, és a közgazdászok a XX. század elejétől latolgatni kezdték az addig csak a fantasztikum világából ismert elképzelést: egy idő után a gépek olyannyira kiváltják a termelést, hogy az emberek életének mind nagyobb részét az édes semmittevés, a szórakozás vagy a tanulás töltheti ki. John Maynard Keynes angol közgazdász 1930-ban jelentette meg Gazdasági lehetőségek unokáink számára című tanulmányát, amelyben úgy vélte, száz év múlva eljön a bölcs, helyes és jó élet az emberiség számára. Vagyis az utópia szerint 2030-ra minden gazdasági probléma megoldódik, a feladat csak az lesz, hogy a megszaporodott szabadidőt miként lehet értelmesen, a semmittevés miatti idegösszeomlás nélkül eltölteni. A munkában már meg nem fáradt dolgozó Keynes szerint filozófiával, tánccal, varrással, főzéssel vagy gombászkodással múlathatja majd az idejét.

Bár ez a szép új világ – ami Bertrand Russell angol filozófus és Walt Whitman amerikai költő műveiben is visszaköszön – nem valósult meg, és 2030-ra sincs sok esély rá, a szocialista és a kapitalista gazdaságok egyaránt egyre csökkentették a ledolgozandó munkaidő hosszát. A futószalag alkalmazása miatt gyakran munkásnyúzóként beállított Henry Ford amerikai autómágnás már 1926-ban bevezette gyáraiban a 40 órás munkahetet. Az USA egészére ugyanezt 1935-ben rögzítette törvény, miután 1933-ban Franklin Delano Roosevelt demokrata elnök – a teljes munkaidőben teljes foglalkoztatottság jelszavával – megtorpedózta azt az elképzelést, hogy a munkahét 30 órás legyen. Az USA-ban ugyanakkor – a fejlett ipari országok közül egyedüliként – nincs minden munkavállalóra érvényes jogszabály a kötelező fizetett szabadságról és a táppénzről, ami ott ágazati vagy vállalati alkukban alakul ki.

A legutóbbi mérföldkő a 35 órás munkahét bevezetése volt 2000-ben Franciaországban, ám ez a valóságban közelebb van a 40 órához. A szakszervezetek viszont olyannyira szimbolikusnak tartják a 35 órás szabályt, hogy sztrájkhullámmal reagáltak lazításának kormányzati szándékára. Izraelben most került napirendre a munkahét csökkentése, ami vallási színezetet kapott. A kneszetben a vallási és világi pártok, az arabok és a zsidók között példátlan összhang alakult ki abban, hogy 2017-től kísérletképp hat hétvégén a vasárnap is legyen munkaszüneti nap. Jelenleg az iszlám és a zsidó vallás előírásait tiszteletben tartva péntek délutántól szombat estig tart a munkaszünet.

A munkahelyen töltött idő mindenesetre nem garancia a hatékonyságra. Az OECD statisztikái szerint az EU-ban a görögök dolgoznak a legtöbbet és a németek a legkevesebbet, az egy munkavállaló által előállított GDP-t tekintve mégis az utóbbiak javára mutatkozik óriási különbség. Másrészt a túl hosszú munkaidő káros az egészségre. A Lancet brit orvosi szaklapban tavaly megjelent írás szerint ha valaki heti 55 óránál többet dolgozik, akkor a harmadával nagyobb az esélye a stroke-ra, mint annak, aki 35–40 órát húz le, a keringési betegség kockázata pedig a nyolcadával nő. Az amerikai Stanford Egyetem kutatói azt mutatták ki, hogy a munka hatékonysága heti 50 óra környékén romlani, 55 óra után pedig egyenesen zuhanni kezd. Az már teljesen mindegy, hogy valaki egy héten 56 vagy 70 órát dolgozik, a teljesítménye ugyanakkora lesz, így a 14 órás különbség neki és munkáltatójának is pazarlás.

A 2008-as válság után krónikusan magas szintre emelkedett munkanélküliség is hozzájárult ahhoz, hogy a napi munkaidő hosszával kapcsolatosan kísérletek indultak. A közelmúltban a göteborgi Svartedalens idősotthonban az ápolók azonos fizetés mellett nyolc helyett csak hat órát dolgoztak egy nap. Kontrollcsoportként egy másik hasonló intézményben megmaradt a nyolcórás műszak. Az első év tapasztalata alapján a Svartedalensben elégedettebbek voltak az ápoltak, a személyzet kipihentebbnek mondta magát, és nyolcórás társaikhoz képest feleannyian mentek el táppénzre. Igaz, 14 új ápolót kellett hatórás műszakra felvenni, és a kísérletben az ő bérük felülmúlta a megtakarítást. Kézzelfoghatóbb eredményt hozott viszont a szintén göteborgi Toyota-márkaszerviz kísérlete, ahol 13 éve vezették be a hatórás műszakot. Az autótulajdonosok elégedettebbek, a várakozási idő rövidült, kevesebb a hiba és a betegszabadság, és még a cég profitja is emelkedett.

A svéd próbálkozásnak is vannak történelmi előzményei. Will Keith Kellogg amerikai müzligyáros 1930-ban döntött úgy, hogy a Michigan állambeli Battle Creekben lévő üzemében a három nyolcórás műszak helyett négy hatórást vezet be, de a dolgozók fizetése alig csökken. A hatékonyság látványosan megnőtt, a termelési költségek pedig úgy is estek, hogy a nagy gazdasági világválság tetőfokán 300 új embert vettek fel, és 1935-ben a hatórások fizetése elérte a korábbi nyolcórásokét. A második világháború idején visszaálltak ugyan a nyolcórás műszakokra, de aztán újra visszatért a hatórás, majd 1947-től a cég egyes egységei maguk dönthettek a munkaidő hosszáról. Egyre többen választották a magasabb fizetéssel járó nyolcórás műszakot, de a Kellogg'snál csak 1985-ben döntött így az utolsó 530 hatórás alkalmazott.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!